1.rész Adelaide White szemszöge

Mikor reggel kidobott az ágy gyorsan felöltöztem és a már összepakolt táskámat felkapva átcsoszogta Troy kolesz szombájához. Igen, koleszos vagyok, mivel a nagynénémmel csak idén, hogy 4 éve költöztünk ide. A nagynéném Luna White, és megint igen. Ő az igazgatója és alapítója a White Queen - Balerina és táncos előkészítő felsőiskolának. Az ő nevét vettem fel azután, hogy a szüleimmel autóbalesetet szenvedtünk kiskoromba és ők belehaltak. Régen volt, nem emlékszek rá. De azért anyáknapján igen fájó emlék. De, inkább a tudat, hogy olyan embereket kell meg gyászolnom, akiket nem ismertem. A tudatlanság fáj.

Megnéztem a telefonkijelzőm. 10:21. Hááát, mégsincs annyira reggel…

Kezemet kopogásra emeltem.

-Troy. Gyere már, a végén még nélkülünk indulnak el! – nevettem be a fiúnak.

Bentről morgolódás hallatszott ki, mire ismét felnevettem és óvatosan, nem nagy zajt csapva, benyitottam. Hanyatt feküdt az ágyon, keze a szemén.

-Troy! – húztam el a nevét, miközben nevettem. Közelebb léptem és leült az ágy szélére. Mintha tudta volna, épp elegendő helyett hagyott, hogy leüljek. – El fogunk kkésni. – suttogtam a fiúnak.

Troy nem válaszolt. Majd hirtelen megfordult és átkarolta a derekem. Felsikkantottam, mert váratlan ért a támadás.

-Ki merészelte felkelteni a királyt? Azonnal tömblőcbe vitettetik. – morogta megjátszott mély hangon, amire felnevettem.  

- Igen? – kérdezetem vissza még mindig nevetve. – De, felséges nagyuram, nem tehetnék valamit még is a súlyos bűntetést ellensúlyozva?

-Hmm. – kis hatásszünetett tartott, mint ha a gondolatai mélyébe merülne. - Szolga! Ezennel esküvel fogadd, hogy sosem hagysz el. Barátok örökre. – Kinyitotta a szemét és egyenesen a szemembe nézett fel.

- Barátok örökre. – bólintottam, miközben lassan elmosolyodtam.

Troy felült az ágyon és sokáig a szemembe nézett, nagyon közel ült és szép lassan fogyatkozott közöttünk a hely. Most meg akar csókolni? Szemem elkerekedett.

-Most megyek és – mutatott a fürdő felé. Pislogtam, hogy észheztérjek és bólintottam.

Felkapott pár ruhát és becsukta maga mögött a fürdő ajtót. Még pislogtam párat az ajtó felé. Majd szép komótosan kifújtam a levegőm, amit eddig bent tartottam. Troy… lehet csak elragadták a fiús ösztönök. Már 4 éve ismerjük egymást. Olyan, mint a bátyám. Vajon ő tényleg meg akart csókolni? Ijesztő elképzelés. Én nem úgy tekintek rá. Nem akarok fájdalmat okozni neki. Őhozzá olyan lány illik, mint Jo. Jo (teljes nevén Johanna) a kettő legjobb barátnőm egyike.  Barnahajú, kékszemű akárcsak az ikre, a másik legjobb barátnőm Katharine. Egypetéjű ikrekhez méltón szinte összekeverhetők. „Szinte” Jo piercinget visel és tele vannak varva a karja. Hip-hop-ra jár. Kate vörösre festette a haját és ő balettozik. Imádom a két csajt. Van egy 3 személyes bandájuk, amit Kevin-nel, a bátyjukkal vezetnek. Kevin komolyan egy félisten. Sötét haj, kék szem. De, persze már foglalt. Legnagyobb bánatomra.

Gondolatmenetem az ajtó csukódása törte meg.

A fürdőajtóban vizes arccal félmeztelenül állt.

Te.

Jó.

Ég.

Troy… még sose láttam az izmait! Oké, tánc közben néha megizzadt és a pólón kiütközött, de így, peremier planba még sose figyeltem meg. Nagyot nyeltem és kényszerítettem az arcom, hogy elforduljak.

Halottam amint felveszi a pólóját, megemel valamit is kulcscsomó zörög.

-Mehetünk. – halottam mosolygós hangját mögülem. Én is visszafordultam.

-Ühüm. – meglátva a mosolyát én is elmosolyodtam. Akkor nem az volt az előbbi két cikis eset, aminek gondoltam. Megkönnyebbültem. Elindultam kifelé az ajtón. Kisvártatva követett, becsukva a szobát.

Kisidő múlva mindenkit összeterelt Luna az iskola előtt várva a két küldöttett.

Amint leparkolt a jármű Luna megindultam köszönteni a két kiszálló sofőrt.

- Üdvözöljük önöket az iskolánkba. Hosszú volt az út? - kérdezte mézesmázos hangon. Ezt használta a feljebb állókkal, és az idegen emberekkel. Szerettem megjátszani előre a bizalmát.

- Nem bájcsevegni jöttünk kisasszony, hanem azért hogy minél előbb elvigyük önöket a táborunkba. Ha a 10 órás út annak számít, akkor igen hosszú volt legalábbis maguknak nyápicoknak biztos az lenne. – egy pillanartra megállt a levegő. A sisak és az álarc mögött egy lány búlkált. Egy… katonalány???

- Maga... – Luna szava is elakadt. Majd gyorsan folytatta is: - Akkor.. Tessék csak utánam, majd az irodámba megbeszéljük a továbbiakat.

A lány bólintott. A másik katonával elindultak az autó felé kivenni zsákjaikat és fegyvereiket, majd visszacsukták a járműveket. Csak most néztem meg a másik katonát. Magas volt, barna, és szobortestén szinte feszült az egyenruha. Hűhaaa…

- Akkor... -  Luna az épület felé mutatott. - Gyerekek, ti addig gyülekezzetek az iskola étkezdéjében. – szólt hozzánk, mi pedig engedelmeskedtünk neki.

Troy mellé léptem.

- Tényleg egy lány volt, vagy káprázott a szemem? – pislogtam rá. Még mindig hihetetlen a számomra.

- Ja…tök fura. – elhúzta a száját, mire felnevettem.

Az ebédlő ki lett alakítva konferencia teremmé, hogy megkaphassuk az eligazítást a katonáktól, akik otthont adnak nekünk a következő hónapokban. Úgy van. Az iskolát tatarozzák és addig az ország másik végén kaptunk helyet, hogy az iskola ott is működhessen.

Jo és Kathrine mellé léptem.
-   Sziasztok! – köszönöttem őket mosolyogva.
- Sziamia Adelaide! – köszönött Katharine.
-   Szia. – felelte kurtán, biccentve Jo.

Leültem a két iker közé a fennmaradt székre. Jo és Kat a bandájukról és (a kedvemért) Kevinről is meséltek.

A küszöbön megjelent a két katona és az igazgatóasszony.

A lány kiállt elénk középre és elkezdett szónokalni:

- Üdvözlök mindenkit. Brooklyn Thomson vagyok. A tervünk a következő. Én viszem az „A” csoportot, ami önökből áll. Mr. Thomson pedig a „B” csoportot fogja szállítani, ami a maguk tanári karából áll. Van pár alapszabály, amit az elkövetkezendő 10 órában be kell tartaniuk vagy kirakom önöket a járműből. Első. Mindenki csöndben van egész út alatt. Kettő. Nincs zene az terepjáróban semmilyen formátumban. Három. Az összes telefont elkobzom erre a 10 órára, majd ha oda értünk vissza kapják. Négy. Nincs étkezés és ivás a kocsiban. Öt. 3 óránként lesz, egy 10 perces szünet addig meg nem akarok hallani egyetlen egy nyavalygást vagy hasonlót. – egy percig várt aztán felénk fordult. - Kérdés?

Egy percig néma csend volt, aztán Britany Summer felemelte a kezét. Utálom ezt a lányt. Szemrebbenés nélkül lekurvázz, ha a tanárok megdicsérnek. Állandóan jobb akar lenni nálam. Mindig ő akar a jobb, szebb lenni. De azt már nemveszi észre, hogy „szinte” ugyanúgy nézünk ki: szőke haj, világos szem, ballerina alkat.

- Egy kérdés lenne!

- Igen? – bicentett egyettt és mellé lépett. A szintkülönbség miatt, (ugye Britany ült) lenézett a katona rá. Troy elkezdett prüszkölni mellettem én pedig oldalba könyököltem.

- Hogy hívják a cuki fiút? - hangosan suttogta, hogy mindenki meghallja. Kezével a katona feléé intett. Gondoltam… Britanynak is egyből megakadt rajta a szeme…

- Önnek csak Mr. Thomson. Még valaki egy értelmes kérdéssel elő tud állni vagy mindannyian olyan borsó agyú balett patkányok, mint ez a kisasszony. – körbefordult.

Mindenki felröhögött. Britany a legjobban nevető fiúk (és Troy) felé jeges pillantást küldött a szemével.  

- Szerintem nincs több kérdés. – emelte fel a hangját Troy. A katonalány felé fordult. Kereste a hang forrását.

- Rendben van. Mindenki rakja be a kisbuszba a csomagokat. Ha ezzel megvannak a Jippnél fogom önöket várni és gondolom, nem kell ismételnem hogy mindenki le adja a telefonját vagy repül a kocsiból! - harsogta. - Távozhatnak! – adta ki a parancsot, mire mindenki elsietettt a járművek felé.

- Troy. Még beszélnem kell Lunával! – suttogtam.

- Rendben. – kezeit a táskám felé nyújtotta. Hálásan átadtam és egy meleg mosolyt küldtem felé.

Meg kell találnom Lunát. Remélem még időbe vissza is érek. Az irodába nem találtam, így onnan az ebédlőbe futottam. Akkor...a lakásán kell lennie. Megfordultam és egy nagyon kemény valamibe ütköztem. Vagyis...valakibe. Én megcsúsztam a parkettán, de ő ott állt, mint egy szobor. Egy angyal és görög isten frigyéből született fiú szobra.

-Jól van hölgyem? - kérdezte és a kezét felém nyújtotta.

Gyorsan elkaptam a katona kezét.

- Igen. Köszönöm u..uram. - habogtam. Éreztem amint lassan elönti az arcom a pír.

-Miss Thomson már keresi önt. Késésben vagyunk és minél előbb el szeretnénk indulni, kérem, menjen a járműhöz. – halványan, de lehet csak beképzeltem rám mosolygott.

- Rendben. - felnéztem a fiú szemébe. Feneketlen mély barna. Szívesen lubickolnék benne. - Akkor már...már..megyek is. Viszlát..ööö..

- Jackson.- felelte egy mosoly kíséretében, majd elsprinteltem mellette.

Jajj, nem beszéltem Lunával! Pedig jó lenne, tudni, neki is ott lesz-e a szállása a katonai bázison. Na, mindegy. Mire kifutottam az épületből a lány már mindenkit beterelt. Aggodalmasan nézte a listáját, aztán rám villant a tekintete. Bajba vagyok…

- Bo..bocsánat. – végre a lány mellé érten.

- Miért késett? - kérdezte. - Rám nézzen, ha önhöz beszélek!- kiabálta. A magas hangra összerezzentem. Velem ne kiabáljon senki!

- Én...az egyik tanár... – kezdtem szabadkozni, de aztán felvágták a nyelvem. - Befutottam mosdóba. – válaszoltam dacosan.

- Máskor szóljon és IDŐBEN érjen vissza. Kérem a mobilját és a zene lejátszóját?- nyújtotta felém a kezét.

- Tessék. – átnyújtottam a készülékeket. - Akkor én most... – a jármű felé intettem. A katona bólintott, és követve engem beszállt előre.

- Jackson mész elöl vagy menjek én? – kérdezte a woki-toki-jába.

- Megyek én. Szólj, hogyha elfáradtál, vagy ha baj van, akkor megállunk valahol. – szólt a már jól ismert hang. Ha nem egy autóban lettem volna, a többi társammal akkor lefekszek a padlóra és estig hallgatnám a hangját.

- Értettem. - mondta és visszatette a műszert. Beindította a motort és elindultunk.

Pár óra elteltével felemelte a kezét és lenyomta a műszer gombját.

- Jackson megállunk egy kicsit pihenni. – válasz nem érekezett, de ő kipattant a gépből.

- Maradjatok a kocsiban és legyetek csendben. Ezt el kell intéznem. - mondta és a zsebében kutatva kiszedett valamit. Becsukta az ajtót és szinte az idő törtrésze alatt valaki felsikított. Troy megfeszült és a kilincsért nyúlt. Mindig is a bajbajutott lányok segítségére sietett. Neki ez volt az egyetlen kriponitja.

- Kijöhettek csak rablók voltak. – harsant a hangja.

Kiszálltunk és Troy odasietett hozzá. Gondoltam hagyom a turbékoló gerlicéket és odamentem a csajokhoz.

Mikor odaértem a lányokhoz azonnal letámadtak.

- Milyen a srác? – kérdezte Kat.

- Nagyon szexi. – vágta rá Jo.

- Adelaide-t kérdeztem. – húzta el a száját Kat.

- Tudom. – rávigyorgott Jo az ikertestvérére.

- Ja, helyes. – válaszoltam.

- Helyes?! – förmedtek rám egyszerre. – Csak helyes?! – Kat hamgszíne kérdő volt, Jo-é megbotránkozott.

- Jó na, szexi, és a teste, mint egy adoniszé. – mondtam.

Ott termett mellettünk a semmiből Delia. Vagy Shelia… Olyan egyforma kis.. áhh, hagyjuk.

- Ő hát akkor már neked nem is Troy kell? – húzta el a száját, mint egy éhes macska. – Bry, ezt hallgasd! – melléterelte Brittany-t akit csahosa, Shelia vagy Delia kísért. – Adela-nak már nem elég Troy.

- Ó akkor lecsapok rá én. – Brittany rávigyorgott a lányra és mind a ketten nevettek. Hűha, ezek aztán megnyerhetik az év poénja díját, annyi szent..

- Hát Troy csak a bar.. – kezdtem, de Britany közbeszakított.

- Neked még ő se elég. Pedig – kinyújtotta kezét az udvartartása felé. – Elég szexi srác lett belőle. – A két Elia felröhögött.Vagyis az egyik prüszkölt a másik röfögött. Hol volt itt a poén?

- Hófehérke! Tipli van aranyom. – felröhögött… Delia vagy Shelia? Mondjuk, nem nagyon érdekelt…

- Tudod ki az aranyod. - morgolódott Kat, ezzel egyidőben Jo is visszavágott.

- Kuss szöszi! - morogta.

Én otthagytam őket, marcangolni egymást. Ahogy visszafelé sétáltam megláttam a szemem sarkából a fiút. Jackson felé mosolyogtam, majd elkaptam piruló tekintetem. Léptek közeledtek és meghalottam dallamos hangját:

- Szia. Minden rendben? – mosollyal köszöntött.

- Hát, fogjuk rá. - feleltem a szemem lesütve.

- Mi történt? Tudok segíteni? – kérdezte a vállamra (!!!) téve a kezét.

Felnéztem a fiúra. Az érintése szilárd volt, de ugyanakkor gyengéd.

- Nem elintéztek már a lányok. - fejemmel az említettek felé biccentettem, akik még mindig perlekedtek a szöszikkel. - De azért köszi. – most én is rámosolyogtam.

- Akkor jó. Mi a becses neved szép hölgy? – kérdezte visszamosolyogva.

- A...Adelaide White. - csak makogtam. Mindig is odavoltam az illemtudó pasikért. És eme példány… huhh!

- A neve ugyan olyan gyönyörű, mint maga. – válaszolta, és az arcán fennmaradt a mosoly,

Levegőért kaptam. Ez egy bók volt?! Igen, az.

- Neked is gyönyörű a neved. - elpirultam.

- Remélem a következő alkalommal többet is meg tudhatok kegyedről. További szép napot.- utoljára rámmosolygott, csókott hintett a kézfejemre (Istenem, behalok…!) és elment a kocsijához.. Az egész testem pelperzselte ez az apró csók.

- Letelt a szünet, aki nem jön, itt marad! – harsogta a katonalány.

Mosolyogva visszaindultam.

A lányok faggattak, mert meglátták, hogy a katona miatt mosolygok, mert vele beszéltem. A fecsegésük közben elnyomott az álom.

Egy bukkanón tértem magamhoz.

- Ide jöttünk? – kérdeztem Troytól mikor felriadtam. Most vettem észre, hogy párnának Troy karját használtam.

- Megmondtam, hogy nem beszélünk az út alatt. – szólt rám a katonalány.

- Elnézést uram a késésért volt egy kisebb probléma, de megoldottam. – kiszálltunk az autóból és egy sorfallal adtunk tiszteletet egy… mogorva tisztnek. Troy a lány mellett állt, én Troy mellett.

Troy valamit suttogott a lánynak.

- Üdvözlöm uram, köszönjük a pár hónapos befogadást! – nyújtott felé kedvesen a kezét Luna.

A lány visszasuttogott. Ezek ketten miről sutyorognak?

- Uram, ha nem bánja mindenkinek megmutatom a szállás helyét, körbe vezetem őket a táborban és elmondom nekik a szabályokat! – szalutált a lány.

- Uram, Mr... - kezdte Luna a szóváltást.

- Collins - mondta a megszólított. Röviden, tömören.

- Mr. Collins... valahol tudnánk négyszemközt beszélni? - kérdezte miközben a kezével gesztikulált.

- Jöjjön az irodámba. – mondta Collins… hm… százados vagy ezredes majd elindult Luna-val a nyomába.

- Fogják a csomagjaikat és kövessenek!- kiabált ismét.

- Ez itt a lányok háló kerülete. Elsődleges szabály nincs, a fiúknál alvás magyarul nem tehetitek be a lábatokat a fiúk szobájába és ez a másik nemre is vonatkozik. rendezkedjenek be pontban 9kor vacsora. – mondta, majd az ellenkező irányba indult. Troy-ra mosolyogtam, de mikor megfordulva láttam ki követ grimaszoltam. Britany. Persze, hogy gondolhattam volna, hogy nyugtom lesz tőle…

 - A fiúk kövessenek. – mondta majd eltűnt a fiúkkal a másik irányba.

Brittany felsikított mikor meglátta a szobát. Udvarhölgyei köré gyűltek.

-Mi ez a hely?! – sápítozott. A plázacicák legyezgették.

Jo, a maga egyszerűségével elterült egy priccsen, Kat követte. Én csak az ajtóban álltam.

- Mi van szöszi? Nem fekszik a szállásunk? – kérdezte csücsörítve Jo. Kat-tel vigyorogva összenéztünk.

- Bocsáss meg, nekem vannak igényeim. – szikrázott a szeme. Jo-é követte.

- Mint ha nekem nem lenne. – válaszolta ridegen.

A hangzavar, és főleg Brittany elől kimenekültem a szobából. Egy fa alatt találtam menedéket. Szomorú fűzfa volt, ágai terebélyesek. Szeretem ezeket a fákat, ha kell menedéket adnak bármi elől. A levelek burát képeztek középen, eltakarva a nem kívánatos emberek elől. Levettem a lábbelim és elkezdtem hangtalanul táncolni. A madarak füttyögtek, a szél fütyült. A természettel ringtam és felvettem az ütemét. A ritmus andalított. Elzárult a külvilág, én pedig becsuktam a szemem.

A szél simogatta a testem én pedig pirutt-eztem a fa árnyékába. Meghajoltam, a szemem előtti sötétnek és lassan felemeltem a szemem. De erre nem számítottam volna legvadabb álmaimba sem.

- U..uram?! - kihúztam magam és sebtében a gyepet vizslattam. Hol hagytam én a cipőm?!

- Tegezz nyugodtan. Gyönyörűen táncolsz. – rámmosolygott.

- Kö..köszönöm. - meghajoltam neki is és elindultam a cipőm felé.

Felvettem és megfordultam.

- Mióta...izé..gondolom szólni jöttél, hogy nem szabad kijönni. - lehajtottam a fejem. Nem szégyenembe, hanem azért, hogy szőke hajam, ami a tánctól kibomlott az arcomat takarja, ami lángba borult.

- Csak a húgomnak jöttem szólni, hogy ma bent lesz az edzés, mert. – szavait az eső kopogása törte meg. Levette a kabátját és felém rakva befutottunk a bázisra.

- Köszönöm a kabátot... Jackson. – elpirultam mikor először kimondtam a nevét.

- Igazán nem tesz semmit. – mosolygott és az idő tört része alatt egy csókot hintett az arcomra.

- Miért kaptam? – kérdeztem a fiútól enyhén pirulva a szemébe nézve.

- Csak úgy...- válaszolta és… Istenem, ő is elpirult!

- Akkor jó... – még mindig nem hittem el, hogy megpuszilt - Nekem most, izé, most azt hiszem... – kezdtem a szabadkozást, amit ő fejezett be:

- ...menned kell..beszélünk majd még? – fejezte be és közbe feneketlen mély barna szemét a szemembe vesztette.

- Én.. – kezdtem, de a semmi ott termett Troy.

- Adelaide... beszélhetnénk? – kérdezte.

- Áh hagyuk is. Mindegy. Szia. – sikerült elijesztenie. Jesszusom! Ugye nem hszi azt, hogy a pasim?!

- Troy, baj van? – ijedten fordultam a fiú felé.

- Nem, de....bántott az az alak? – közben a hajába túrt.

- Jackson, a neve Jackson. – motyogtam.

- Ó, már nem csak egy katona? - Közelebb lépett hozzám. - Szereted? – kérdőn tekintett rám.

- Troy, még csak ma találkoztunk! – Egyből tagadtam, pedig…

Elindult a fürdők felé.

- Addig jó. – szólt még hátra.

Este, elalvás előtt jutott eszembe, hogy Jackson kabátja nálam maradt. Holnap amint időm engedi, visszaadom. Hmm… olyan jó… Jackson illata van.

1. rész Troy Parker szemszöge

Reggel kopogásra ébredtem.

-Troy. Gyere már, a végén még nélkülünk indulnak el! – nevetett Adelaide hangja az ajtó mögül.

Válaszként felmordultam és a kezem a szemem elé tettem. Erre a lány ismét nevetett és lassan benyitott. Igazság szerint felpattantam volna az ágyról és megöleltem volna, de tartottam az álcám. Idén 4. éve, hogy szerelmes voltam Adelaide-ba, abba az Adelaide-ba, aki a legjobb barátjának tekintett.

-Troy! – húzta el a nevem nevetve. Majd halottam, ahogy közeledik és besüppedt az ágyam. – El fogunk késni. – suttogta.

Nem bírtam tovább. Hirtelen megfordultam az ágyban és elkaptam a derekát. Meglepetésében felsikkantott.

-Ki merészelte felkelteni a királyt? – morogtam mély hangon, amivel tudtam megnevettetem, és így is lett. – Azonnal tömblőcbe vitettetik.

- Igen? – kérdezett vissza, nevetve. – De, felséges nagyuram, nem tehetnék valamit még is, a súlyos bűntetést ellensúlyozva?

Dehogy nem. Csókolj meg. Ő nem is sejti mennyi forgatókönyv játszódott le most az agyamba, mivel kellene kielégítenie.

-Hmm. – adtam hangot gondolataimnak. – Szolga! Ezennel esküvel fogadd, hogy – mindig szeretni fogsz – sosem hagysz el. Barátok örökre. – Óvatosan kinyitottam a szemem és felnéztem az erdők zöldjébe.

- Barátok örökre. – bólintott majd elmosolyodott.

Imádom a mosolyát. Mielőtt észrevettem volna magam felültem az ágyon, és ajkaim csak centikre voltak az övétől. Hátrahökköltem és megköszörültem a torkom. Ezt betudom a reggeli kábulatomra.

-Most megyek és – mutattam a fürdő felé. Adelaide pislogott csészényi szemekkel. Lassan bólintott én pedig felkapva pár ruhát, amit este kikészítettem bemenekültem a fürdőbe.

Megnyitottam a csapot és a vizet sokáig csak magamra folyattam. Homlokom a már forró kőnek szorítottam. Istenem, de hülye vagyok! Majdnem megcsókoltam! Ez nem lehet.

Gyorsan… vagyis kellő idő után szándékoztam már abbahagyni a bőröm áztatását és kiszálltam a tusolóból. Megtörölköztem és a törölközőm a derekamra terítettem. Belenézve a tükörbe tudatosult igazán bennem, miért olvadoznak értem a csajok. A táncolástól elég karcsú lett a testem és izmos, de a konditerem angyalkái tovább formázták a testem.

Megmostam hideg vízzel az arcom és belebújtam egy boxerbe és egy farmerbe, majd kiléptem az ajtón.

A fenébe! Elfelejtettem pólót felvenni, de már nem fordulhatok vissza, mert Adelaide észrevett és… és… úgy bámul, mint egy görög istent. Közben én is megfigyelhettem. Sportpóló volt rajta, az a laza fajta, ami alól kilóg az alulra felvett… te jó ég! Alul egy PINK sportmelltartó volt a BÉZS pólóján. Meg akar ölni engem ez a lány?! Haját laza lófarokba kötötte a feje tetején. Farmer volt rajta és pink balerina cipő.

Elfordította a fejét és nekem is elszakadt róla a tekintetem. Gyorsan felkaptam a pólóm és a vállamra raktam a táskám. Felkaptam a szobakulcsaim.

-Mehetünk. – mosolyogtam rá féloldalasan. De, az tuti bekerül „Az év legelcseszettebb reggelei” díjai közé ez a reggel.

Visszafordította felém a fejét. Enyhén kipirult.

-Ühüm. – meglátva a mosolyom ő is rámmosolygott és kiindult az ajtón.

Mikor már kint volt sóhajtottam majd becsukódtam.

Később Mrs. White parancsára felsorakoztunk az iskola előtt, köszönteni a vendégeket.

Amint leparkolta a Jip az igazgatóasszony megindultam a két éppen kiszálló sofőr felé.

- Üdvözöljük önöket az iskolánkba. Hosszú volt az út? - kérdezte mézesmázos hangon. Mi legalábbis így hívtuk ezt Adelaide-al, mert ezt csak más tanárokkal és idegenekkel használta.

- Nem bájcsevegni jöttünk kisasszony, hanem azért hogy minél előbb elvigyük önöket a táborunkba. Ha a 10 órás út annak számít, akkor igen hosszú volt legalábbis maguknak nyápicoknak biztos az lenne. – meglepetésemre, és a többi srác meghökkenésére az álarc és a sisak mögött egy lány rejtőzött. Elhaltak a zúgolódások, megfagyott a levegő.

- Maga... - akadt el Mrs. White szava. Kicsit várt majd folytatta. - Akkor.. Tessék csak utánam, majd az irodámba megbeszéljük a továbbiakat.

A lány bólintott. A másik katonával elindultak az autó felé kivenni zsákjaikat és fegyvereiket (?!) , majd visszacsukták a járműveket.

- Akkor... -  Mrs.White kecsesen az iskola felé intett. - Gyerekek, ti addig gyülekezzetek az iskola étkezdéjében. – szólt hozzánk, mi pedig elindultunk az úticélunk felé.

Adelaide mellém lépett.

- Tényleg egy lány volt, vagy káprázott a szemem? – pislogott rám. Olyan cuki mikor értetlenkedik.

- Ja…tök fura. – grimaszoltam, mire felnevetett.

Az ebédlő ki lett alakítva konferencia teremmé, hogy megkaphassuk az eligazítást a katonáktól, akik otthont adnak nekünk a következő hónapokban.

Ő Jo-ék mellé csapódott, engem meg lefoglaltak a srácok ecsetelései, milyen lehet a csaj a táborban, több katona között. Már nagyon untam a beszélgetést, de szerencsére a küszöbön megjelent a két katona és az igazgatóasszony.

A lány kiállt elénk középre és elkezdett beszélni:

- Üdvözlök mindenkit. Brooklyn Thomson vagyok. A tervünk a következő. Én viszem az „A” csoportot, ami önökből áll. Mr. Thomson pedig a „B” csoportot fogja szállítani, ami a maguk tanári karából áll. Van pár alap szabály, amit az elkövetkezendő 10 órában be kell tartaniuk vagy kirakom önöket a járműből. Első. Mindenki csöndben van egész út alatt. Kettő. Nincs zene az terepjáróban semmilyen formátumban. Három. Az összes telefont elkobzom erre a 10 órára, majd ha oda értünk vissza kapják. Négy. Nincs étkezés és ivás a kocsiban. Öt. 3 óránként lesz, egy 10 perces szünet addig meg nem akarok hallani egyetlen egy nyavalygást vagy hasonlót. – mondta. Gondolkozása közben rótta a köröket, tökéletesen egyenes háttal. Olyan volt, mint….egy táncos. A hangja retenthetetlenül csengett. Tiszteletparancsoló volt és felséges. - Kérdés? – fordult felénk.

Egy percig néma csend volt, aztán Britany Summer felemelte manikőrözött kacsóját. Ez a lány, olyan,  mint egy…. boááá. Adelaide is utálja és a fiúkkal együtt én is. Mikor kijelentette sose járna egyetlen táncos nyápiccal se (ránk értve) azóta minden fiú szemében tüzes láng ég, ha ránéz. Utáljuk, na. Bár csak öten vagyunk: a szöszi Goergo, a vörös Henry, a kicsit értelmetlen Josef és az alacsony Phillip. És én, ugyebár.

- Egy kérdés lenne! – remélem, jól beéget a csajszi.

- Igen? – biccentett egyet, majd mellé lépett és…lenézett rá. Halkan felkuncogtam, mire Adelaide oldalba bökött, hogy ne tegyem.

- Hogy hívják a cuki fiút? - hangosan suttogta, hogy mindenki meghallja. Mancsaival már-már bitorlón a katona felé mutatott.

- Önnek csak Mr. Thomson. Még valaki egy értelmes kérdéssel elő tud állni vagy mindannyian olyan borsó agyú balett patkányok, mint ez a kisasszony. -  körbefordult kérdésekre várva.

Mindenki felröhögött. Mrs. White köhintett, nevetését leplezve. Britany a legjobban nevető haverjaim felé jeges pillantást küldött. „Ezt még lejátszuk!” suttogta a szeme.

- Szerintem nincs több kérdés. – emeltem fel a hangom, megmentve azért az iskola hírnevét. A lány felém fordult. Apám….rohadt szép!..

- Rendben van. Mindenki rakja be a kisbuszba a csomagokat. Ha ezzel megvannak a Jippnél fogom önöket várni és gondolom, nem kell ismételnem hogy mindenki le adja a telefonját vagy repül a kocsiból! - harsogta. - Távozhatnak! – adta ki a parancsot, mire mindenki elsprintelt a járművek felé.

- Troy. Még beszélnem kell Lunával! – suttogta Adelaide. Ő volt a nagynénje, és törvényes gyámja.

- Rendben. – kezemet a pakkja felé nyújtottam. Átadta és egy meleg mosollyal visszasietett az ebédlőbe.

- Mindenki álljon ide egy sorba!- újra felharsant a lány hangja. Senki sem mert ellenkezni vele, libasorba álltunk elé. A sor elejét vizslatva láttam mindenkit megmotoz és elveszi a zene lejátszó eszközeink, mobiljaink.

- Hhh, lassan kislány. - vontam fel a szemöldököm, mikor hozzám ért.

- Minek neveztél balett patkány? – förmedt rám. Váu. Rossz cicával van dolgom.

- Csak annyit mondtam... – Kezdtem bele, de félbe hagytam. Inkább máshogy folytattam. - Lassíts. Nem kell durván. És én miért vagyok patkány? – kérdeztem kérdőn. - Kislány... - tettem hozzá, csak hogy idegesítsem. Szép mikor ideges, én meg olyan szadista vagyok, hogy ezt élvezem. Szeretek olyan lányokat találni akiknek húzhatom az agyát, de ők sem hagyják magukat.

- Tudsz lőni? Rejtőzködni? Túlélni? Túlélnél egy háborút? Megvédenéd az egyik társad, még ha te meg is halsz? Túl lépnél azon, ha a szemed előtt vagy esetleg a kezedben halna meg az akit szeretsz vagy tisztelsz? Nem hinném te csak ugra bugrálsz ide-oda, mint egy őrült. Szóval vagy befogod, vagy ketté loccsantom az agyvelőd és az egész tárat beléd eresztem. Értve voltam? - sorolta az indokokat miközben a szemembe nézet és cselesen elvette az elektromos eszközeim. Észre se vettem mikor vette el, annyira beleolvadtam a szemébe.

- Értettelek. De attól még, hogy.., hogy is mondtad? "Ugrabugrálok" nekem is van életem. Tudom mi az a kín, a bajtársiasság. – visszamentem a kocsihoz. – Látom, jól megleszünk mi egymással, kislány.

Nem szólt utánam, én lazán nekidőltem a Jipnek és onnan figyeltem.

- Bo..bocsánat. – érkezett meg Adelaide.

- Miért késett? - kérdezte. Nem is késett sokat, talán ha volt 10 perc. - Rám nézzen, ha önhöz beszélek!- kiabálta. Adelaide összerezzent.

- Én...az egyik tanár... – kezdte, de aztán gyorsan meggondolta magát. - Befutottam mosdóba. – mondta dacosan. Igen, ez az én csajom. Nem rémül meg egy senkiházitól. Elmosolyodtam.

- Máskor szóljon és IDŐBEN érjen vissza. Kérem a mobilját és a zene lejátszóját?- nyújtotta felé a kezét.

- Tessék. – nyújtotta át a készülékeket. - Akkor én most... – intett a jármű felé. A lány bólintott majd beszállt előre.

- Jackson mész elöl vagy menjek én? – kérdezte a woki-toki-jába.

- Megyek én. Szólj, hogyha elfáradtál, vagy ha baj van, akkor megállunk valahol. - szólt a válasz.

- Értettem. - mondta és visszatette a műszert. Beindította a motort és elindultunk.

Pár óra elteltével felemelte a kezét és lenyomta a műszer gombját.

- Jackson megállunk egy kicsit pihenni. – válasz nem érekezett, de ő kipattant a gépből.

- Maradjatok a kocsiban és legyetek csendben. Ezt el kell intéznem. - mondta és a zsebében kutatva kiszedett valamit.Valamit, ami megcsillant a napfényben. Egy kés?! Becsukta az ajtót és szinte az idő törtrésze alatt valaki felsikított. Kezem a kilincsen volt, de ekkor meghallottam a hangját.

- Kijöhettek csak rablók voltak.

Kiszálltunk és én odasiettem hozzá.

- Jól vagy?

- Csak egy kis vágás semmi komoly. – a dzsekijéből egy darabot kihasított és a seb fölé kötötte. - Elég szépen megvágott az a kis mocsok. - felnevetett. De ez a nevetés igen erőltetett volt. - Ide tudná, kérem hozni a táskámból a vizet?- kérdezte.

Válasz nélkül megfordultam és elindultam a járműhöz.A táskája az ülés alatt hevert. Kinyitottam és a szemem egyből a táskában lévő fegyverre siklott. Ejha! Szép darab. Olyan ismerős, de nem tudnám megmondani milyen fajta. Kelletlenül elhúztam a szám, kivettem a vizet és odavittem neki

- Tessék, kislány. – féloldalasan rávigyorogtam.

- Köszönöm. – megtisztította vele a sebet. - Aki akar, egyen igyon, beszélgessen, van rá 10 percük. – harsogta a többiek felé.

- Akkor én beszélgethetek veled? – rámosolyogtam. Azzal a na-most-megdöglesz-a-mosolyomtól mosolyommal.

- Mit akarsz tudni?- felém fordult és leült egy farönkre. - Ha valamilyen idétlen csajozós dumával akarsz jönni máris, mehetsz el, mert nem vagyok ezekre vevő. – tette hozzá.

- Csak... – kezdtem bele, de meggondoltam magam. Szívás. Ez a csaj belelát a fejembe. - Milyen a táborban? – kíváncsiskodtam.

- Hát. a kaja ehető, de egy idő után hozzá fogsz szólni. kemények a szabályok. az ezredestől meg fogsz süketülni. Az edzések kemények főleg hogy én vagyok az egyetlen lány a táborban a takarítókon és a konyhásokon kívül így ugyan azt kell csinálnom, mint a srácoknak. – Ő az egyedüli lány?!

- Akkor szerinted – mutattam magamra. Ja, mellesleg a trikóm alatt megbújó eszméletlen szobor hasamra, mellesleg.  – Túl élném?

- Esélyed sincs. ahogy a többieknek sincs. Én ebben a közegben nőttem fel és így is vannak napok, amikor inkább fejbe lőném magamat. esélyetek sincs. – megrázta a fejét.

- Kösz a pozitív gondolatokat – kelletlenül felröhögtem és közelebb léptem hozzá.

- Te kérdezted nem fogok kertelni. Inkább halld a kő kemény igazságot, mint hogy hitegesselek hiú ábrándokban – megrántotta a vállát. Az arca megrándulásából tudtam a rossz vállát húzta fel.

- Juj, biztos jól vagy? – kérdeztem, miközben akaratlanul végigkúsztam a kezén. A vállától a csuklójáig.

- Jól vagyok – ellökte a kezem.

- Nyugi, kislány, varázsérintésem van. – feltartottam a kezeim védekezően, majd leengedve lustán elmosolyodtam.

- Most komolyan ezt melyik hülye liba hiszi el? Ennyi erővel én vagyok Anglia királynője – rámmosolygott. És a szívem kihagyott egy ütemet. Most először mosolygott rám. Úgy igazából.

- Tetszik a mosolyod. – kacsintottam rá, majd visszaindultam a kocsihoz. - Csak a mosolyodért mondtam azt, amit. Tudod szívdöglesztő. – visszafordultam és még utoljára rávigyorogtam.

- Bunkó – halottam mögülem a hangját mire elmosolyodtam.

- Letelt a szünet, aki nem jön, itt marad! – harsogta pár pillanat elteltével és újra elindultunk a tábor felé.

- Ide jöttünk? – kérdezte tőlem Adelaide, felriadva álmából. Eddig csendesen a karomon aludt.

- Megmondtam, hogy nem beszélünk az út alatt. – szólt rá a katonalány.

- Elnézést uram a késésért volt egy kisebb probléma, de megoldottam. – éppen szálltam ki mikor meghallottam a hangját sokkal, de sokkal illemtudóbban, tisztelve az adott személyt akivel beszélt.

- Megvágtak, az kis probléma? – sziszegtem a lány fülébe.

- Üdvözlöm uram, köszönjük a pár hónapos befogadást! – nyújtott felé kedvesen a kezét Mrs. White.

- Itt ez kis problémának számít. – suttogta vissza. – Uram, ha nem bánja mindenkinek megmutatom a szállás helyét, körbe vezetem őket a táborban és elmondom nekik a szabályokat! – szalutált.

- Uram, Mr... - kezdte Mrs. White a szóváltást.

- Collins - mondta a megszólított. Félelmetes fickó, az szent.

- Mr. Collins... valahol tudnánk négyszemközt beszélni? - kérdezte Mrs. White miközben a kezével gesztikulált.

- Jöjjön az irodámba. – mondta Félelmetes Collins majd elindult őt pedig Mrs. White követte.

- Fogják a csomagjaikat és kövessenek!- kiabált ismét a katonalány.

- Ez itt a lányok háló kerülete. Elsődleges szabály nincs, a fiúknál alvás magyarul nem tehetitek be a lábatokat a fiúk szobájába és ez a másik nemre is vonatkozik. rendezkedjenek be pontban 9kor vacsora. – mondta, majd az ellenkező irányba indult. Adelaide féloldalasan rámmosolygott, de azonnal elkomorult az arca és hátranézett. Ezek a lányok…megint összekaphattak Britanyvel. Legalábbis a pihenői mellékzajok erre utaltak. Britany elsétált mellettem haját az arcomba csapva. Csak a szememet forgattam és követtem a csajt.

 - A fiúk kövessenek. – mondta majd elkalauzolt minket a szobánkba.

Anyám! Azok a lábak…! No, és az a csípő…csorgott a nyálam a lányra.

- Troy, mi van, szabad lett Adelaide? – röhögött a szöszi George.

- Kuss van, ember. – sziszegtem neki vissza.

- Hagyd, öregem, ez háremet épít. – csapott a vállamra a vörös Henry. A fiúk felröhögtek én meg leráztam a kezét rólam, erre újabb röhögést előcsalva.

A csajszi közben megállt egy ajtó előtt.

- Ez itt a ti szobátok. Az ezredes és a százados szobája a folyosó végén balra. Az én szobám a tietekkel szemben van, ha valami gond van, szóljatok. – felénk fordult.

Várjunk csak…..egy köpésre alszik a csaj tőlem?!

- Értettük őrnagy - szalutált és rikkantott George, mire mindenki felröhögött. Csak én és a lány nem.

- Ugye tudod, hogy kurvára nem vagy vicces? – húzta fel egyik szemöldökét. - Költözzenek be. Pontban 9 kor vacsora, aki egy percet is késik, éhen marad. Érthető? – kérdezte ellentmondást nem tűrő hangnemben.

- Aha. – morogtam. A lányra néztem. Mint ha megérezte volna, ő is rámnézett és találkozott a pillantásunk. Istenem, azok a szemek..! Gyorsan elkaptam a pillantásom.

- Ha minden érthető, akkor indulhatnak. Én sem érek rá egész nap főleg, hogy még edzésem is van. – mondta és becsukta maga után az ajtaját.

A srácok meg össze vissza dumáltak a csajról. Komoly versengés indult a helyekért. Ledőltem az ágyamra és a kezem a szemem elé húztam.

- Srácok, kuss! - mordultam rajuk.

- Jó csaj nem? - kérdezte George, ezzel egyidőben Josef is felemelte a hangját.

- De én akarom elsőnek kipróbálni! - a srácok zúgolódtak én pedig kimerültem és behunytam a szemem pihentetni.

Mikor már kurvára idegesített a hangzavar kimenekültem a szobánkból, az épületből.

Feltérképeztem az épületet és most az udvar jött. A távolba megláttam egy katonai sorfalat, akik éppen szalutáltak. Aha, itt lesz a lány. Lazán elindultam felé. A többi katona mellettem futott el, jól megbámulva. Ember, remélem mindenki heteró itt…

- Huhh, kislány, most te nézel ki úgy, mint egy patkány. - felnevettem mikor hallótávolságba kerültem. Megizzadt és sáros volt. Szexin sáros.

- Nagyon nem vagy vicces. – összefonta a karjait a mellkasa előtt. Basszus. Nem tudja, milyen arzenállal rendelkezik?! A szemem óvatlanul is odatévedt. Pasiból vagyok, na!

- Durva a kiképzés? – fejemmel a pálya felé intettem. Igazából, azért mert már konkrétan stikkeltem azt a részt, amit a keze feltartott.

- Áh. nem volt annyira brutál csak esőben csúszik a kötél is és a fal is plusz minden saras – a szemembe nézett. Húha, ő még nem nagyon kereste velem a szemkontaktust.

- Ijj. – húztam el szám. - Akkor mi, szegény, balett patkányok nem fogjuk bírni a strapát?

- Nem, nem fogjátok. Jól szórakozol rajtam amúgy? – kérdezte, majd válaszom meg sem várva kitőrt és besarazott.

- Jujj, ez csúnya húzás volt. – húztam össze szemem, de szám mosolya elárulta az ál-dühöm.

- Akkor, tudod mit? Egyvalamivel kiengesztelhetsz. – kacsintottam rá.

- És mi lenne az? - kérdezte kiöltve a nyelvét. Óhh, igen… Mégse utál annyira.

- Ez. – levettem a pólóm és a saras földre dobtam.

- Csak azt ne mond, hogy nekem is le kéne vennem az enyémet – kínosan nevetgélt. Zavarban van. Ez jó. ….Ez jó?

- Nem, nem kell. – ismét rákacsintottam. - Az alkum egy futás, és – rámutattam az anyagra - Tiszta sár lett így el kell fogadnod. Fussunk egy versenyt.

- Jó legyen és mi a tét? – kérdezte mosolyogva miközben a pálya szélére mentünk a zuhogó esőben. Király, senki sem néz hülyének félmeztelenül az esőben. Ehh… Téten nem is gondolkodtam ezidáig.

- Na, akkor. A tét, ha én nyerek, kapok egy csókot. Ha te. – átadtam a szót.

- Akkor nem hívsz többet kislánynak és békén hagysz – felszegte dacosan a fejét. Cuki.

- Ijj.... ezt nem ígérhetem meg. – szomorúan ránéztem.

- Akkor visszalépsz a versenytől? – kérdezte nevetve.

- Soha. – féloldalasan elmosolyodtam.

- Akkor. Felkészülni vigyázz rajt – kiáltott és felnevetett.

Sokáig vezetett, majd az utolsó pillanatban ténylegesen futottam és lehagytam.

- Na, kislány? – felnevettem. A győzelem mámorított. - Most már nem hívsz többé nyápicnak? – tovább nevettem.

- Azért ne bízd el magad. Nem volt tisztességes hisz engem most fárasztottak le egy pár órán keresztül. De állom a szavam, mert meg ígértem – lihegte leülve a sárba.

- Hmm. – leültem mellé. - Ez így nem jó. – megcsóváltam a fejem.

- Mi? – kérdezte még enyhén zilálva.

- Te nem olvadsz el tőlem. Másik csajok meg igen. – válaszoltam.

- És ezzel mi a probléma? Ez csak egy csók semmi több. – rámnézett és felült. Olyan közel volt, hogy lehellette égette az ajkam.

- De – elvörösödtem - Nem úgy akarom ezt megélni, hogy este majd ezt fogom mesélni a srácoknak, hogy nekem sikerült először a legközelebb vinni az... – befogtam gyorsan a szám, inkább közelebb hajoltam hozzá. Nem adhatom ki a srácok alkuját.

- Mit mesélnél a srácoknak? Es mihez vinnél mit először közelebb? – ő is közelebb hajolt.

- Én.. – kezdtem, de már annyire elmámorított az ajka, így…megcsókoltam.Egyből a vizes hajamba tette kezét. Lassan szétfeszítették ajkaim az ajkát, kezem a hátára csúszott. Közelebb húztam magamhoz. A felsőteste meleg volt. Szinte bőrömön éreztem a szíve ütemes robogását. Egyik kezem a nyakára tettem, ezzel az utolsó gombostűnyi helyeket is elzárva testeink között. Kezeit tarkómra vezette én pedig megéreztem az illatát. Menta és citrom…merőben más, mint a vanília és a málna. Ó…Adelaide. Mit teszek?! Óvatosan ellöktem magamtól.

- Akkor ennyi is a díjam. – keserűen elmosolyodtam. - Gyere. – felálltam kezeimnél fogva őt is felhúzva. Az arca, mint ha pofonvágtam volna. Mérhetetlen szomorúság ült a szemében, de lehet csak képzeltem, mert pislogott és egyből felváltotta a gyűlölet lángja.

- Nem élvezted. Hogy is gondolhattam volna. Bocs hogy kellemetlenséget okoztam. Biztos félre értettem valamit.

- Nem az, hogy nem élveztem. – idegesen a hajamba túrtam. - Élveztem. Baromi jól csókolsz – ami igaz is. - Csak gondoltam ennyi volt a díjam. – Hazudtam. Pokerface. Ó, yes…

- Legalább jól hazudnál. Kitálalom, másik csaj van a dologban? - kérdezte, mint egy hisztérikus barátnő. Erre a gondolatra nagyot nyeltem. Hallgattam.

- Ezt igennek veszem. Sok sikert hozzá, megkaptad a díjad balett patkány. Jó éjt – mondta és visszaindult.

- A francba! - visszaültem a sárba és az öklömet a földbe vertem. Végre találnék egy lányt, aki önmagamért bírna, erre nem lepattintom? Sokáig ott maradtam, hogy az eső mossa le rólam a fájdalmat aztán felkaptam a sáros ruhát és visszaballagtam a szobába.

- Mi van haver, dagonyásztál? - röhögött Henry.

- Tuti valakivel volt a sárba. - vélte Josef. És körbekacsintott. Hülye égimszelő.

- Nézéttek a nyakát. Ott egy karmolás nyom! - mutatott rá George, én pedig odakaptam a kezem, amire a társaság felröhögött.

- Nincs ott semmi, de akkor igazunk van. - röhögte George. - Na mi van elkaptad Adelaide-ot?

- Vagy a katonacsajszikát! - röhögött Phillip. Ő volt a törpe. De viszont az egyik leghajlékonyabb táncos köztünk.

- Van neve is. - morogtam, bár ez csak olaj volt a tűzre.

A többiek tovább röhögtek. Én pedig felkaptam a zsákom és elballagtam a fürdőbe. A kinti kapu alatt megláttam Adelaide-ot és a katona srácot. A falhoz lapultam, hallgatózni. Szerencsémre a fal teljesen eltakart.

- Köszönöm a kabátot....Jackson. - halottam a lány hangját.

- Igazán nem tesz semmit. – jött a válasz, majd kis szünet.

- Miért kaptam? – kérdezte a lány. MEGCSÓKOLTA?!

- Csak úgy...- válaszolta  katona.

- Akkor jó... – szünet - Nekem most, izé, most azt hiszem...

- ...menned kell..beszélünk majd még? – fejezte be Adelaide mondandóját.

- Én..

Na, most van elegem. Kiléptem a fal mögül, a két fiatal közé.

- Adelaide... beszélhetnénk?

- Áh hagyuk is. Mindegy. Szia. – sikerült a pasijának tettetnem magát. A katonagyerek szemében ülő csalódottságtól kedvem volt felnevetni.

 - Troy, baj van? – kérdezte tőlem ijedten. Szép szemei csészényire nyíltak, ajkai finoman elválltak egymástól.

- Nem, de....bántott az az alak? – közben a hajamba túrtam.

- Jackson, a neve Jackson. – válaszolta ridegen.

- Ó, már nem csak egy katona? - Közelebb léptem hozzá. - Szereted?

- Troy, még csak ma találkoztunk!

Elindultam a fürdők felé.

- Addig jó. – vetettem még oda.

A fürdőben megszenvedtem a meleg vízért, de csak sikerült.

Két tűz közé kerültem.

Vagy Adelaide-t választom, a málna vanília kombót és egy olyan lányt, aki szeret, még ha csak barátilag is, vagy egy olyan lányt, aki megnevetett a ridegségével, megmosolyogtat az ordibálása, tisztelettel hallgatom a beszédeit. Egy olyan lány, akinek menta és citrom illata van, és aki nagyon szép, ha még nem is tudja,

Adelaide…vagy a katonalány?

Elsőként dőltem be az ágyba, és hamar el is aludtam.

1. rész Brooklyn Thomson szemszöge

Hajnali fél háromkor én már talpon voltam s még egyszer át ellenőriztem a hátizsákomat, amit még tegnap este össze pakoltam. Elindultam a fürdőszoba felé majd hideg vízzel lezuhanyoztam, hogy egy felébredjek. Miután végeztem a zuhannyal megszárítottam a testem egy fehér törölközővel majd felvettem a szokásos egyenruhámat, ami egy terepmintás nadrágból, egy ugyan ilyen  dzsekiből, egy szimpla fekete ujjatlanból és a bakancsomból állt. Egyik vállamra vettem a barnás színű hátizsákomat a másikra pedig a fegyveremet akasztottam. Felvettem a fekete maszkomat, ami egészen az orromig takarta az arcom majd fejemre vettem a szintén terepmintás sisakomat. Miután úgy véltem mindennel kész vagyok már fél négy volt. Ütemes és határozott léptekkel indultam meg az ebédlő felé, ahol már várt a reggeli és az elcsomagolt élelmem és a kulacsban lévő vizem, amit az útra viszek. Befaltam a reggelimet majd miután elraktam a táskámba az ételemet és kulacsomat elindultam a terepjárókhoz. Mind a kettő ugyan olyan volt. Terepmintás és olajzöld feketével ötvözve. A nap még csak most kezdte felváltani a holdat így pirosas narancssárgára festve a még elég sötét égboltot. Végig meneteltem az üres udvaron egészen a vaskapuig, ami mögött ott álltak a járművek. Jackson már befoglalta a kapuhoz közelebb eső Jippet. Mikor bátyám meglátott felém dobta a másik terepjáró kulcsát. Kinyitottam az ajtaját és az anyós ülésre dobtam a hátizsákomat s a hátsó ülésekre raktam a fegyvert. Kiszálltam a járműből majd vigyázba vágtam magamat Jackson mellet, majd mikor megjelent az ezredes mindketten szalutáltunk.

- Tudják a dolgukat Thomsonok. Ha nem érnek vissza 4 napon belül mentő egységet küldök maguk után. Sok sikert. Fogják ezt fel úgy, mint egy küldetést nem hibázhatnak. Értik? – harsogta már korán reggel.

- Igen uram! – kiáltottuk egyszerre a megszokott szöveget.

- Indulhatnak! – ordította.

- Igenis uram!- szalutáltunk ismételten. Majd elindultunk a terepjárókhoz. Beindítottuk a járműveket, majd a voki tokimhoz nyúltam majd benyomtam a felső gombot és nyomva, tartva bele szóltam.

- Én megyek elől Jackson. Ha bármi gond adódna, szólj. - mondtam elengedve a gombot.

- Rendben. – hangzott az egyszerű válasz. Visszatettem a helyére a voki tokit majd beindítva a motort gázt adtam és el is indultam. Kemény tíz órás út előtt álltunk. Sikeresen elindultunk, és ahogyan számítottam délután kettőre oda is értünk. Az út gond nélkül telt. Leparkoltunk a White Queen - Balerina és táncos előkészítő épülete előtt ahol már a diákok vártak ránk. Elsőnek Jackson szállt ki hisz ő közelebb parkolt le. Az én arcomat még mindig takarta a maszk csak a barna szemeim látszottak ki. Felénk indult meg egy lánynak nevezett valami majd mézes mázos hangon megszólalt.

- Üdvözöljük önöket az iskolánkba. Hosszú volt az út? - kérdezte mézesmázos hangon.

- Nem bájcsevegni jöttünk kisasszony, hanem azért hogy minél előbb elvigyük önöket a táborunkba. Ha a 10 órás út annak számít, akkor igen hosszú volt legalábbis maguknak nyápicoknak biztos az lenne. - mondtam a szokásos lenéző hangnememben majd levettem a fejemről a sisakot és a maszkot is lehúztam, hiszen irtózatos meleg volt.

- Maga... - akadt el a szava, de gyorsan magához tért s folytatta.

- Akkor.. Tessék csak utánam, majd az irodámba megbeszéljük a továbbiakat

Bólintottam egyet majd mindketten a terepjáróinkhoz léptünk és kivettük a táskáinkat és a fegyvereinket majd bezártuk a Jippeket és újra a nő felé fordultunk. Eközben mind a ketten betettük az járművekbe a sisakjainkat és a maszkjainkat.

- Akkor... - intett Mrs.White az iskola felé. - Gyerekek, ti addig gyülekezzetek az iskola étkezdéjében.

- A terv a következő hölgyem. Én viszem az "A" csoportot ami a diákokból áll Jackson Thomson pedig a "B" csoportot ami a tanárokból áll. 10 órás az út nem fogunk megállni és ha lehetne lefektetném a szabályokat a növendékeknek. - mondtam egyenes háttal mintha épp az ezredesnek jelenteném a tervet.

- Rendben. Akkor. - mutatott ismét az egyik szárny felé. - Kövessenek az ebédlőbe.Mi pedig határozott léptekkel követtük. Lassan megálltunk az ebédlőben ahol mindegyik növendék egy- egy széken foglalt helyett. Jackson és Mrs. White az ajtóban álltak meg én pedig a növendékek elé álltam. Hátizsákomat és fegyveremet Jacksonra bíztam, míg én szónokoltam

- Üdvözlök mindenkit. Brooklyn Thomson vagyok. A tervünk a következő. Én viszem az „A” csoportot, ami önökből áll. Mr. Thomson pedig a „B” csoportot fogja szállítani, ami a maguk tanári karából áll. Van pár alap szabály, amit az elkövetkezendő 10 órában be kell tartaniuk vagy kirakom önöket a járműből. Első. Mindenki csöndben van egész út alatt. Kettő. Nincs zene az terepjáróban semmilyen formátumban. Három. Az összes telefont elkobzom erre a 10 órára, majd ha oda értünk vissza kapják. Négy. Nincs étkezés és ivás a kocsiban. Öt. 3 óránként lesz, egy 10 perces szünet addig meg nem akarok hallani egyetlen egy nyavalygást vagy hasonlót. – mondtam miközben összekulcsoltam a hátam mögött a kezeimet és kimért léptekkel haladtam fel alá. Hangom határozottan és parancsolóan csengett.

- Kérdés? – fordultam feléjük miközben újra negáltam középen egy kisebb terpeszben.

Mindenki ledermedt, pont ezt a hatást vártam el.

- Egy kérdés lenne! - emelte fel frissen manikűrözött kezét egy pláza cica.

- Igen? - biccentettem a pláza cica felé és mellé sétáltam és lenéztem rá. Szánalmas.

- Hogy hívják a cuki fiút? - hangosan suttogta, hogy mindenki meghallja. Kezével a bátyám felé intett.

Önnek csak Mr. Thomson. Még valaki egy értelmes kérdéssel elő tud állni vagy mindannyian olyan borsó agyú balett patkányok, mint ez a kisasszony. - fordultam körbe.

Mindenki felröhögött. A legjobban nevetők irányába a szőke picsa szúrós, jeges pillantást küldött. - Szerintem nincs több kérdés. - emelte fel a hangját egy barna hajú fiú.

A hang irányába fordult. - Rendben van. Mindenki rakja be a kisbuszba a csomagokat. Ha ezzel megvannak a Jippnél fogom önöket várni és gondolom, nem kell ismételnem hogy mindenki le adja a telefonját vagy repül a kocsiból!- harsogtam. - Távozhatnak! - adtam ki a parancsot és megvártam, míg mindenki feláll és elindul a csomagjával a busz felé. Mindenki álljon ide egy sorba!- adtam ki a parancsot amit teljesítettek is. Mindenkit végig motoztam és elvettem a telefonokat és zene lejátszókat majd begyűjtöttem őket.

- Hhh, lassan kislány. - vonta fel a szemöldökét, mikor hozzá értem.

Minek neveztél balett patkány? - fordultam felé és elkezdtem motozni.

- Csak annyit mondtam... –Kezdett bele, de félbe hagyta.

 - Lassíts. Nem kell durván. És én miért vagyok patkány? - kérdezte

Kislány... - tette hozzá

- Tudsz lőni? Rejtőzködni? Túlélni? Túlélnél egy háborút? Megvédenéd az egyik társad, még ha te meg is halsz? Túl lépnél azon, ha a szemed előtt vagy esetleg a kezedben halna meg az akit szeretsz vagy tisztelsz? Nem hinném te csak ugra bugrálsz ide-oda, mint egy őrült. Szóval vagy befogod, vagy ketté loccsantom az agyvelőd és az egész tárat beléd eresztem. Értve voltam?- kérdeztem nyugodt hangon szemébe nézve miközben elvettem a telefonját és a zene lejátszóját majd a többi közé hajítottam.

- Értettelek. De attól még, hogy... hogy is mondtad? "Ugrabugrálok" nekem is van életem. Tudom mi az a kín, a bajtársiasság. - otthagyott és visszament az autóhoz. – Látom, jól megleszünk mi egymással, kislány Nem válaszoltam csak ellenőriztem a létszámot, de egy ember hiányzott. Így is késésben voltunk. Lassan oda ért hozzánk a hiányzó láncszem is.

- Bo..bocsanat. – makogta. Összeszedetlen. Nem is csodálom, hogy késett.

Miért késett? - kérdeztem szigorúan elé állva. - Rám nézzen, ha önhöz beszélek!- kiabáltam, ha így folytatom, be fogok rekedni. Collins mégis, hogy bírja ezt egész nap?

- Én...az egyik tanár... – kezdett bele, de aztán gyorsan meggondolta magát.

- Befutottam mosdóba. – mondta dacosan.

- Máskor szóljon és IDŐBEN érjen vissza. Kérem a mobilját és a zene lejátszóját?- nyújtottam felé komoran a kezem. Arcomról semmilyen érzelem nem volt leolvasható, mint mindig.

- Tessék. – nyújtotta felém a készülékeket.

- akkor én most... – intett a jármű felé. Bólintottam majd beszálltam a vezető ülésbe. Ismételten bele szóltam a voki tokiba lenyomva a felső gombot. - Jackson mész elöl vagy menjek én? - kérdeztem. - Megyek én. Szólj, hogyha elfáradtál, vagy ha baj van, akkor megállunk valahol. - hangzott a válasz. - Értettem. - mondtam és visszaraktam a helyére a voki tokit. Beindítottam a motort és elindultunk végre valahára.

- Jackson megállunk egy kicsit pihenni - szóltam bele a voki tokiba 3 óra elteltével és leparkoltam egy erdő mellett. Szerencsétlenségemre pont pár darab "rablóba" ütköztünk.

- Maradjatok a kocsiban és legyetek csendben. Ezt el kell intéznem. - mondtam és a zsebkésemért nyúltam nem akartam ölni csak fenyegetőzni, mivel én sem vagyok gyilkos csak katona. Mikor kiszálltam éppen törték volna fel a terepjáró csomagterét. Mikor megláttak páran elszaladtak, de egy mindenképpen ki akart iktatni, hogy vinni tudja, amit tud. Csak egy kés volt nála. Könnyű. Mintha egy óvodásnak adnák a feladatot. Aha. Hittem én. Egy óvatlan pillanatban sikeresen bele vágott a kezembe Nem törődve a már eléggé vérző sebemmel kigáncsoltam majd vállba szúrtam. Ő, pedig mint egy kicsi lány elfutott. Gond letudva. A karom csakúgy sajgott a vágás nyomán. A kabátom újját már rendesen át áztatta a vér.

- Kijöhettek csak rablók voltak. - kiáltottam a kocsihoz a tanoncoknak, miközben kezemet a vérző sebemre raktam.

- Jól vagy? – kérdezte a reggeli balett patkány.

 - Csak egy kis vágás semmi komoly. - vettem le a dzsekit s letépve belőle egy darabot a seb fölé kötöttem, hogy elállítsam a vérzést. - elég szépen megvágott az a kis mocsok. - nevettem fel keserűen. Hogy hagyhattam, hogy megvágjon? Miért nem figyeltem? Az ezredes ki fog nyírni, ha megtudja mekkorát bénáztam.

- Ide tudná, kérem hozni a táskámból a vizet?- kérdeztem a sráctól. Válasz nélkül megfordult és elindult a terepjáróhoz, majd kis vártatva végre meg óhajtott jelenni. Mi tartott neki ennyi ideig? Pedig csak a vizemért küldtem, hogy ki tudjam tisztítani a sebemet.

- Tessék, kislány. – adta oda fél oldalas mosollyal a képén.

- Köszönöm. - mondtam majd bevizeztem egy, még nem véres, textil darabot majd bevizeztem és megtisztítottam a vágást amennyire csak lehet ilyen körülmények között.

- Aki akar, egyen igyon, beszélgessen, van rá 10 percük. – harsogtam.

- Akkor én beszélgethetek veled? – kérdezte mosolyogva.

- Mit akarsz tudni?- fordultam felé és leültem az egyik farönkre.

- Ha valamilyen idétlen csajozós dumával akarsz jönni máris, mehetsz el, mert nem vagyok ezekre vevő. – tettem hozzá.

- Csak... – kezdte majd kis gondolkozás után feltette a kérdést is. Itt mindenki ennyit gondolkozik, a válaszokon vagy mi van?

- Milyen a táborban? – kíváncsiskodott.

- Hát. a kaja ehető, de egy idő után hozzá fogsz szólni. kemények a szabályok. az ezredestől meg fogsz süketülni. Az edzések kemények főleg hogy én vagyok az egyetlen lány a táborban a takarítókon és a konyhásokon kívül így ugyan azt kell csinálnom, mint a srácoknak. - mondtam. Legalább tudnám, hogy miért érdekli őket. Ha ott lesznek, úgyis megtudják.

- Akkor szerinted – mutatott magára – Túl élném?

- Esélyed sincs. ahogy a többieknek sincs. Én ebben a közegben nőttem fel és így is vannak napok, amikor inkább fejbe lőném magamat. esélyetek sincs. - ráztam fejemet lehajtva.

- Kösz a pozitív gondolatokat. - nyersen felröhögött és közelebb lépett hozzám.

- Te kérdezted nem fogok kertelni. Inkább halld a kő kemény igazságot, mint hogy hitegesselek hiú ábrándokban - rántottam vállat, de bár ne tettem volna, mert sikeresen a még mindig enyhén vérző kezemet rántottam meg. Ügyes vagy Brooklyn. Gratulálok.

- Juj, biztos jól vagy? – kérdezte s vállamtól egészen csuklómig végig simított kezemen érintése nyomán, mintha áram ütött volna meg, furcsa bizsergés járta át a testem.

- Jól vagyok - löktem el a kezet. Engem ne simogasson semmilyen idegen, főleg hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem pusztán az érintésével.

- Nyugi, kislány, varázsérintésem van. – tartotta fel kezeit védekezően majd leeresztve lustán elvigyorodott.

- Most komolyan ezt melyik hülye liba hiszi el? Ennyi erővel en vagyok Anglia királynője - mosolyodtam el.

- Tetszik a mosolyod. – kacsintott rám, majd visszaindult a kocsihoz.

- Csak a mosolyodért mondtam azt, amit. Tudod szívdöglesztő. – vigyorgott rám visszafordulva.

- Bunkó - forgattam meg szemem mosolyogva.

- Letelt a szünet, aki nem jön, itt marad! - kiabáltam es beültem a vezető ülésbe. Kezem még mindig sajgott, de legalább a vérzés elmúlt. Az égbolton nyugovóra készült térni a nap, de a távolban már látszott a táborunk vörös tégla falai. Otthon édes otthon.

- Ide jöttünk? – kérdezte az a szőke lány. Már megint ő az, aki megszegi a kibaszott egyszerű szabályaim kezd elegem lenni belőle.

- Megmondtam, hogy nem beszélünk az út alatt. - szóltam a szőke lányra erélyesen miközben leparkoltam, majd kivéve a cuccaimat kiszálltam a járműből. Az ezredes és Jackson már ott vártak minket. Na most vagyok nagy bajban. - Elnézést uram a késésért volt egy kisebb probléma, de megoldottam. - szalutáltam kihúzott háttal, mikor az ezredes elé léptem.

- Megvágtak, az kis probléma? – morogta mély rekedtes hangján a fülembe a balett patkány. Még a hideg is kirázott tőle. A nevét sem tudom, sőt nem is akarom. Már az első perctől fogva tudtam, hogy vele bajok lesznek. Az egész bagázs viszolygást kelt bennem. Undorodom az összes pálcika platina szőke üres agyú balett ribancoktól, és hozzájuk még társulnak a kis ficsúrjaik, akik nevezhetőek inkább kislányoknak, mintsem férfiaknak vagy esetleg fiúknak.

- Üdvözlöm uram, köszönjük a pár hónapos befogadást! – nyújtotta felé kedvesen a kezét Mrs. White.

- Itt ez kis problémának számít. - suttogtam vissza mikor az ezredes nem engem figyelt. – Uram, ha nem bánja mindenkinek megmutatom a szállás helyét, körbe vezetem őket a táborban és elmondom nekik a szabályokat! - mondtam miközben szalutáltam örülhetek, ha ennyivel megúszom a büntetést, mert késtem s mert hibáztam a rabló támadásnál.

- Uram, Mr... - kezdte Mrs. White a szóváltást.

- Collins - mondta komoran az ezredes.

- Mr. Collins... valahol tudnánk négyszemközt beszélni? - kérdezte Mrs. White miközben a kezével gesztikulált, hogy ezek miért nem tudnak meglenni egyhelyben.

- Jöjjön az irodámba. – mondta Collins majd elindult utána pedig Mrs. White.

 - Fogják a csomagjaikat és kövessenek!- kiabáltam ismételten. Mikor mindenki elóhajtott készülni elindultam az épületbe át a B szárnyon egészen a C-ig majd megálltam a folyosó közepénél az egyik szobánál.

- Ez itt a lányok háló kerülete. Elsődleges szabály nincs, a fiúknál alvás magyarul nem tehetitek be a lábatokat a fiúk szobájába és ez a másik nemre is vonatkozik. rendezkedjenek be pontban 9kor vacsora. - mondtam faarccal majd vissza fele indultam.

 - A fiúk kövessenek. - mondtam és elvezettem őket a másik szárnyba, ahol az én háló kerületem is volt, azaz a B épületben. A fiúk engedelmesen követtek közben valamin nagyon nevettek nem szenteltem nekik különösebb figyelmet.

- Ez itt a ti szobátok. Az ezredes és a százados szobája a folyosó végén balra. Az én szobám a tietekkel szemben van, ha valami gond van, szóljatok. - fordultam feléjük, mikor megálltam a szobáknál a B épület folyosóján az utolsó két szobánál.

- Értettük őrnagy. - szalutált és rikkantott az egyik ficsúr, mire mindenki röhögött. Csak én és a balett patkány nem.

- Ugye tudod h kurvára nem vagy vicces?- húztam fel egyik szemöldököm. - Költözzenek be. Pontban 9 kor vacsora, aki egy percet is késik, éhen marad. Érthető? - kérdeztem s bedobtam a hátizsákomat a szobámba es a fegyveremet pedig leraktam a fal mellé, miközben beszéltem.

- Aha. – morogta a barna hajú srác. És mikor felnézett találkozott a pillantásunk. Azok a zöld szemek, mint a smaragd, gyönyörű volt. Gyorsan elkapta rólam a tekintetét.

- Ha minden érthető, akkor indulhatnak. Én sem érek rá egész nap főleg, hogy még edzésem is van. - mondtam és elindultam a szobámba, mikor feleszméltem a kábulatból. Mikor elmentek bementem a szobámba Átöltöztem s a kezemet normálisan bekötöttem s lefertőtlenítettem. Felvettem egy sport melltartót majd egy ugyan olyan terepmintás nadrágot, mint, ami volt rajtam egész nap. Kimentem az udvarra az akadály pályához ahol már az őrmester várt, hogy felügyelje, amint végre hajtom a feladataimat, amit büntetésből kaptam. Közben természetesen eleredt az eső, de nekem akkor is folytatnom kellet. Ötven kör futás, százötven fekvő támasz s ugyan ennyi felülés, majd az akadály pálya. Falmászás, kötélmászás, szöges drót alatt mászás, ami nem is lett volna kihívás, ha nem a ragadós sárban kellet volna csinálnom, s ezt a pályát kellet megcsinálnom harmincszor. A végére már tiszta sár és víz voltam. Gyönyörűen festhettem ki. Persze, miért is ne így kellet össze futnom a balett patkánnyal. 

- Huh, kislány, most te nézel ki úgy, mint egy patkány. – nevetett fel mikor meglátott. Egyre jobb.

- Nagyon nem vagy vicces. - fontam össze karjaim mellkasom előtt.

- Durva a kiképzés? – intett fejével a pálya felé.

- Áh. nem volt annyira brutál csak esőben csúszik a kötél is és a fal is plusz minden saras - néztem a tengerkék szempárba.

- Ijj. – húzta el száját. - - Akkor mi, szegény, balett patkányok nem fogjuk bírnia strapát? – kérdezte.

- Nem nem fogjátok. Jól szórakozol rajtam amúgy? - kérdeztem majd egy ötlettől vezérelve össze saraztam majd nevetve hátrébb álltam tőle.

- Jujj, ez csúnya húzás volt. – húzta össze szemét, de szája sarka mosolyra húzódott.

- Akkor, tudod mit? Egyvalamivel kiengesztelhetsz. – kacsintott rám.

- És mi lenne az? - kérdeztem kiöltve rá a nyelvem.

- Ez. – vette le izom pólóját s a földre dobta szemem egyből meg akadt kidolgozz felső testén. Próbáltam nem bámulni, de nehéz volt nem arra figyelni.

- Csak azt ne mond, hogy nekem is le kéne vennem az enyémet - nyűglődtem nevetve.

- Nem, nem kell. - kacsintott rám. Ennek most tikkel a szeme vagy minek kacsingat ennyit?

- Az alkum egy futás, és – mutatott a földön fekvő anyagra - Tiszta sár lett így el kell fogadnod. Fussunk egy versenyt.

- Jó legyen es mi a tét? - kérdeztem mosolyogva miközben kimentünk a pályára a meg mindig zuhogó esőben. Imádtam a versenyeket. Ha lehetne így mondani, akkor a verseny volt a drogom. Imádtam. Mindig nyertem, mert apait, anyait bele adtam.

- Na, akkor. A tét, ha én nyerek, kapok egy csókot. Ha te. –adta át a szót.

- Akkor nem hívsz többet kislánynak és békén hagysz - szegtem fel dacosan a fejem. Nem fogok veszíteni. Nincs annyi pénz, hogy megcsókoljam.

- Ijj.... ezt nem ígérhetem meg. – nézett rám szomorkásan. Azok a kék szemek. Várjunk csak. Miket gondolok én?! Gyerünk, Brooklyn verd ki a fejedből és koncentrálj a versenyre. Nem veszíthetsz.

- Akkor visszalépsz a versenytől? - kérdeztem nevetve mikor oda értünk a pályához.

- Soha. – mosolygott fél oldalasan.

- Akkor. Felkészülni vigyázz rajt - kiáltottam nevetve s futni kezdtem sokáig tartottam az előnyöm, de hamar kifáradtam az edzésemnek hála így az utolsó percekben beelőzött így sikeresen vesztettem. Szuper. Életemben először veszítettem. Ez nem az én napom. Nagyon nem.

- Na, kislány? – nevetett fel jóízűen. Hogy nem kapná be. Ez így nem volt fair. - Most már nem hívsz többé nyápicnak? – nevetett tovább. Hogy nem hervadna le a pofádról az az önelégült vigyor.

- Azért ne bízd el magad. Nem volt tisztességes hisz engem most fárasztottak le egy pár órán keresztül. De állom a szavam, mert meg ígértem - lihegtem leülve a vizes talajra hisz iszonyatosan elfáradtam. Nem akartam a csókot, de ha egyszer megígértem muszáj volt teljesítenem.

- Hmm. – ült le mellém a sárba. - Ez így nem jó. - csóválta a fejét. Nem értettem. Mi nem lenne jó? Hát most nyert inkább örülnie kellene és az orrom alá dörgölni.

Mi? - kérdeztem még mindig kicsit zihálva. Nagyon fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy miért nem örül.

- Te nem olvadsz el tőlem. Másik csajok meg igen. – most komolyan az a baja, hogy nem olvadok a lába elé? Hát ez nem normális az már biztos.

- És ezzel mi a probléma? Ez csak egy csók semmi több. - néztem szemébe es föl ültem így csak par mini méter választotta el ajkainkat egymástól. Orrom csiklandozta a kicsit édeskés illata.

- De – vörösödött el. - Nem úgy akarom ezt megélni, hogy este majd ezt fogom mesélni a srácoknak, hogy nekem sikerült először a legközelebb vinni az... – fogta be gyorsan a száját s közelebb hajolt hozzám. Mit akarhatott mondani? Mihez vitt legközelebb mit? És miért akarja elmondani a többieknek ezt a kis fogadásunkat? Nagyon nem értem ezt a srácot.

- Mit mesélnél a srácoknak? Es mihez vinnél mit először közelebb? - kérdeztem, de nem húzódtam el helyette en is közelebb hajoltam hozza. Mi a fenét művelek én? Brooklyn állj már le! Ezt nem szabad ezt te is jól tudod! Meg ne merd csókolni!

- Én.. – kezdte, de a mondat befejezése helyett ajkaimra tapadt. Vizes hajába túrva viszonoztam csókját. Tudtam, hogy őrültséget teszek, de nem bírtam ellenállni a puha édes ajkainak. És meg is ígértem, abban nincs semmi rossz, ha élvezem is. Ó dehogyisnem baj, ha élvezem. Ebből orra esés lesz, érzem. Ajkai szétfeszítették enyéimet, majd keze hátamra siklott. Közelebb húzott magához így vizes felső testünk egymáshoz tapadt. Nyakamra vezette egyik kezét ezzel megszüntetve közöttünk azt a minimális helyet is. Kezeimet tarkójára csúsztattam nem bírtam betelni a csókjával, többet és többet akartam, de egyszer csak eltolt magától. Nem értettem. Rosszul csókolnék? Nem élvezte volna az egészet?

- Akkor ennyi is a díjam. – mosolyodott el kelletlenül.

- Gyere. – mosolygott majd felállt.

- Nem élvezted. Hogy is gondolhattam volna. Bocs hogy kellemetlenséget okoztam. Biztos félre értettem valamit. - álltam fel én is kicsit idegesen. Szarul esett. Nem tagadom. Azt kívántam bárcsak meg se csókolt volna.

- Nem az hogy nem élveztem. – túrt idegesen a hajába. - Élveztem. Baromi jól csókolsz. Csak gondoltam ennyi volt a díjam. – Hazudik.

- Legalább jól hazudnál. Kitálalom, másik csaj van a dologban?- kérdeztem, mert valahol sejtettem. Mindig más lány van a dologban. Meg értem. Ők szebbek. Ők nőiesebbek. Ők vékonyabbak. Ők kedvesebbek, magasabbak, kecsesebbek. Jobbak. Hallgatott. Nem szólt egy szót sem.

- Ezt igennek veszem. Sok sikert hozza meg kaptad a díjad balett patkány. Jó ejt-mondtam majd visszaindultam a szobámba, hogy veszíthettem el ilyen könnyen a fejem, tudtam nagyon jól, hogy ő sem másabb, mint a többi. Nem is kellet volna bele mennem ebbe az egészbe hisz megint csak én érzem magamat rosszul. Mindig én húzom a rövidebbet. Ezt megtanulhattam volna már. Bementem a szobámba, elővettem a háló ruhámat, ami a bátyám egyik szürke pólójából állt és egy bugyiból. Elővettem a törölközőmet és a pipere cuccaimat. Elindultam a közös fürdő felé, hisz már későre járt. Még volt egy órám a vacsoráig. Beálltam a zuhany alá s hagytam, hogy a meleg víz lemossa rólam a sarat és az izzadságot. Miután megmosakodtam a kedvenc szappanommal és megmostam rövid barna hajam át öltöztem majd a mocskos ruháimat beraktam a többiek szennyesei közé. Közös helyre gyűjtjük, majd a takarítók kimossák. Visszaindultam a szobámba s felvettem még egy cicanadrágot, hisz szimplán egy pólóban és bugyiban nem mutatkozhatok vacsoránál. Illetlenség lenne. Az utamat az ebédlőbe vettem ahol már páran ott voltak. Elvettem egy tálcát, majd sorba álltam az ételért. Rizs és valami ragu. Mint mindig. Miután megkaptam az adagomat leültem bátyám és haverjai mellé s néma csöndben elfogyasztottam a vacsorámat. Kivittem a tálcát és a mosatlant a helyére és visszaindultam a szobámba. Befeküdtem az ágyamba és vártam, hogy elnyomjon az álom.

* Hai Kadétok ^^ 
Megérkeztem az első résszel, sikeresen nekem jutott a megtiszteltetés, hogy elkezdjem az egész történetet. Remélem tetszett nektek, ha igen hagyjatok nyomot, esetleg kövessétek a blogot, ha sikerült megfognom titeket. Mint minden első rész ez is egy kicsit lapos lett, de azt meg ígérhetem, hogy a többi ezerszer izgalmasabb lesz.
Midori ezredes lelép ^^ *