Reggel kopogásra ébredtem.
-Troy. Gyere már, a végén még nélkülünk
indulnak el! – nevetett Adelaide hangja az ajtó mögül.
Válaszként felmordultam és a kezem a
szemem elé tettem. Erre a lány ismét nevetett és lassan benyitott. Igazság
szerint felpattantam volna az ágyról és megöleltem volna, de tartottam az
álcám. Idén 4. éve, hogy szerelmes voltam Adelaide-ba, abba az Adelaide-ba, aki
a legjobb barátjának tekintett.
-Troy! – húzta el a nevem nevetve. Majd
halottam, ahogy közeledik és besüppedt az ágyam. – El fogunk késni. – suttogta.
Nem bírtam tovább. Hirtelen megfordultam
az ágyban és elkaptam a derekát. Meglepetésében felsikkantott.
-Ki merészelte felkelteni a királyt? –
morogtam mély hangon, amivel tudtam megnevettetem, és így is lett. – Azonnal
tömblőcbe vitettetik.
- Igen? – kérdezett vissza, nevetve. – De,
felséges nagyuram, nem tehetnék valamit még is, a súlyos bűntetést
ellensúlyozva?
Dehogy
nem. Csókolj meg. Ő nem is sejti mennyi forgatókönyv
játszódott le most az agyamba, mivel kellene kielégítenie.
-Hmm. – adtam hangot gondolataimnak. –
Szolga! Ezennel esküvel fogadd, hogy – mindig szeretni fogsz – sosem
hagysz el. Barátok örökre. – Óvatosan kinyitottam a szemem és felnéztem az
erdők zöldjébe.
- Barátok örökre. – bólintott majd
elmosolyodott.
Imádom a mosolyát. Mielőtt észrevettem
volna magam felültem az ágyon, és ajkaim csak centikre voltak az övétől.
Hátrahökköltem és megköszörültem a torkom. Ezt betudom a reggeli kábulatomra.
-Most megyek és – mutattam a fürdő felé.
Adelaide pislogott csészényi szemekkel. Lassan bólintott én pedig felkapva pár
ruhát, amit este kikészítettem bemenekültem a fürdőbe.
Megnyitottam a csapot és a vizet sokáig
csak magamra folyattam. Homlokom a már forró kőnek szorítottam. Istenem, de hülye vagyok! Majdnem
megcsókoltam! Ez nem lehet.
Gyorsan… vagyis kellő idő után
szándékoztam már abbahagyni a bőröm áztatását és kiszálltam a tusolóból.
Megtörölköztem és a törölközőm a derekamra terítettem. Belenézve a tükörbe
tudatosult igazán bennem, miért
olvadoznak értem a csajok. A táncolástól elég karcsú lett a testem és izmos, de
a konditerem angyalkái tovább formázták a testem.
Megmostam hideg vízzel az arcom és belebújtam
egy boxerbe és egy farmerbe, majd kiléptem az ajtón.
A
fenébe! Elfelejtettem pólót felvenni, de már nem
fordulhatok vissza, mert Adelaide észrevett és… és… úgy bámul, mint egy görög
istent. Közben én is megfigyelhettem. Sportpóló volt rajta, az a laza fajta,
ami alól kilóg az alulra felvett… te jó ég! Alul egy PINK sportmelltartó volt a
BÉZS pólóján. Meg akar ölni engem ez a lány?! Haját laza lófarokba kötötte a
feje tetején. Farmer volt rajta és pink balerina cipő.
Elfordította a fejét és nekem is elszakadt
róla a tekintetem. Gyorsan felkaptam a pólóm és a vállamra raktam a táskám.
Felkaptam a szobakulcsaim.
-Mehetünk. – mosolyogtam rá féloldalasan.
De, az tuti bekerül „Az év legelcseszettebb reggelei” díjai közé ez a reggel.
Visszafordította felém a fejét. Enyhén
kipirult.
-Ühüm. – meglátva a mosolyom ő is
rámmosolygott és kiindult az ajtón.
Mikor már kint volt sóhajtottam majd
becsukódtam.
Később Mrs. White parancsára
felsorakoztunk az iskola előtt, köszönteni a vendégeket.
Amint leparkolta a Jip az igazgatóasszony
megindultam a két éppen kiszálló sofőr felé.
- Üdvözöljük önöket az iskolánkba. Hosszú
volt az út? - kérdezte mézesmázos hangon. Mi legalábbis így hívtuk ezt
Adelaide-al, mert ezt csak más tanárokkal és idegenekkel használta.
- Nem bájcsevegni jöttünk kisasszony,
hanem azért hogy minél előbb elvigyük önöket a táborunkba. Ha a 10 órás út
annak számít, akkor igen hosszú volt legalábbis maguknak nyápicoknak biztos az
lenne. – meglepetésemre, és a többi srác meghökkenésére az álarc és a sisak
mögött egy lány rejtőzött. Elhaltak a zúgolódások, megfagyott a levegő.
- Maga... - akadt el Mrs. White szava.
Kicsit várt majd folytatta. - Akkor.. Tessék csak utánam, majd az irodámba
megbeszéljük a továbbiakat.
A lány bólintott. A másik katonával
elindultak az autó felé kivenni zsákjaikat és fegyvereiket (?!) , majd
visszacsukták a járműveket.
- Akkor... - Mrs.White kecsesen az iskola felé intett. -
Gyerekek, ti addig gyülekezzetek az iskola étkezdéjében. – szólt hozzánk, mi
pedig elindultunk az úticélunk felé.
Adelaide mellém lépett.
- Tényleg egy lány volt, vagy káprázott a
szemem? – pislogott rám. Olyan cuki mikor értetlenkedik.
- Ja…tök fura. – grimaszoltam, mire
felnevetett.
Az ebédlő ki lett alakítva konferencia
teremmé, hogy megkaphassuk az eligazítást a katonáktól, akik otthont adnak
nekünk a következő hónapokban.
Ő Jo-ék mellé csapódott, engem meg
lefoglaltak a srácok ecsetelései, milyen lehet a csaj a táborban, több katona
között. Már nagyon untam a beszélgetést, de szerencsére a küszöbön megjelent a
két katona és az igazgatóasszony.
A lány kiállt elénk középre és elkezdett
beszélni:
- Üdvözlök mindenkit. Brooklyn Thomson
vagyok. A tervünk a következő. Én viszem az „A” csoportot, ami önökből áll. Mr.
Thomson pedig a „B” csoportot fogja szállítani, ami a maguk tanári karából áll.
Van pár alap szabály, amit az elkövetkezendő 10 órában be kell tartaniuk vagy
kirakom önöket a járműből. Első. Mindenki csöndben van egész út alatt. Kettő.
Nincs zene az terepjáróban semmilyen formátumban. Három. Az összes telefont
elkobzom erre a 10 órára, majd ha oda értünk vissza kapják. Négy. Nincs étkezés
és ivás a kocsiban. Öt. 3 óránként lesz, egy 10 perces szünet addig meg nem
akarok hallani egyetlen egy nyavalygást vagy hasonlót. – mondta. Gondolkozása
közben rótta a köröket, tökéletesen egyenes háttal. Olyan volt, mint….egy
táncos. A hangja retenthetetlenül csengett. Tiszteletparancsoló volt és
felséges. - Kérdés? – fordult felénk.
Egy percig néma csend volt, aztán Britany
Summer felemelte manikőrözött kacsóját. Ez a lány, olyan, mint egy…. boááá. Adelaide is utálja és a
fiúkkal együtt én is. Mikor kijelentette sose járna egyetlen táncos nyápiccal
se (ránk értve) azóta minden fiú szemében tüzes láng ég, ha ránéz. Utáljuk, na.
Bár csak öten vagyunk: a szöszi Goergo, a vörös Henry, a kicsit értelmetlen
Josef és az alacsony Phillip. És én, ugyebár.
- Egy kérdés lenne! – remélem, jól beéget a csajszi.
- Igen? – biccentett egyet, majd mellé
lépett és…lenézett rá. Halkan felkuncogtam, mire Adelaide oldalba bökött, hogy
ne tegyem.
- Hogy hívják a cuki fiút? - hangosan
suttogta, hogy mindenki meghallja. Mancsaival már-már bitorlón a katona felé
mutatott.
- Önnek csak Mr. Thomson. Még valaki egy
értelmes kérdéssel elő tud állni vagy mindannyian olyan borsó agyú balett
patkányok, mint ez a kisasszony. - körbefordult kérdésekre várva.
Mindenki felröhögött. Mrs. White
köhintett, nevetését leplezve. Britany a legjobban nevető haverjaim felé jeges
pillantást küldött. „Ezt még lejátszuk!”
suttogta a szeme.
- Szerintem nincs több kérdés. – emeltem
fel a hangom, megmentve azért az iskola hírnevét. A lány felém fordult.
Apám….rohadt szép!..
- Rendben van. Mindenki rakja be a
kisbuszba a csomagokat. Ha ezzel megvannak a Jippnél fogom önöket várni és
gondolom, nem kell ismételnem hogy mindenki le adja a telefonját vagy repül a
kocsiból! - harsogta. - Távozhatnak! – adta ki a parancsot, mire mindenki
elsprintelt a járművek felé.
- Troy. Még beszélnem kell Lunával! –
suttogta Adelaide. Ő volt a nagynénje, és törvényes gyámja.
- Rendben. – kezemet a pakkja felé
nyújtottam. Átadta és egy meleg mosollyal visszasietett az ebédlőbe.
- Mindenki álljon ide egy sorba!- újra
felharsant a lány hangja. Senki sem mert ellenkezni vele, libasorba álltunk
elé. A sor elejét vizslatva láttam mindenkit megmotoz és elveszi a zene
lejátszó eszközeink, mobiljaink.
- Hhh, lassan kislány. - vontam fel a
szemöldököm, mikor hozzám ért.
- Minek neveztél balett patkány? – förmedt
rám. Váu. Rossz cicával van dolgom.
- Csak annyit mondtam... – Kezdtem bele,
de félbe hagytam. Inkább máshogy folytattam. - Lassíts. Nem kell durván. És én
miért vagyok patkány? – kérdeztem kérdőn. - Kislány... - tettem hozzá, csak
hogy idegesítsem. Szép mikor ideges, én meg olyan szadista vagyok, hogy ezt
élvezem. Szeretek olyan lányokat találni akiknek húzhatom az agyát, de ők sem
hagyják magukat.
- Tudsz lőni? Rejtőzködni? Túlélni?
Túlélnél egy háborút? Megvédenéd az egyik társad, még ha te meg is halsz? Túl
lépnél azon, ha a szemed előtt vagy esetleg a kezedben halna meg az akit
szeretsz vagy tisztelsz? Nem hinném te csak ugra bugrálsz ide-oda, mint egy
őrült. Szóval vagy befogod, vagy ketté loccsantom az agyvelőd és az egész tárat
beléd eresztem. Értve voltam? - sorolta az indokokat miközben a szemembe nézet
és cselesen elvette az elektromos eszközeim. Észre se vettem mikor vette el,
annyira beleolvadtam a szemébe.
- Értettelek. De attól még, hogy.., hogy
is mondtad? "Ugrabugrálok" nekem is van életem. Tudom mi az a kín, a
bajtársiasság. – visszamentem a kocsihoz. – Látom, jól megleszünk mi egymással,
kislány.
Nem szólt utánam, én lazán nekidőltem a
Jipnek és onnan figyeltem.
- Bo..bocsánat. – érkezett meg Adelaide.
- Miért késett? - kérdezte. Nem is késett sokat, talán ha volt 10 perc.
- Rám nézzen, ha önhöz beszélek!- kiabálta. Adelaide összerezzent.
- Én...az egyik tanár... – kezdte, de aztán
gyorsan meggondolta magát. - Befutottam mosdóba. – mondta dacosan. Igen, ez az én csajom. Nem rémül meg egy
senkiházitól. Elmosolyodtam.
- Máskor szóljon és IDŐBEN érjen vissza.
Kérem a mobilját és a zene lejátszóját?- nyújtotta felé a kezét.
- Tessék. – nyújtotta át a készülékeket. -
Akkor én most... – intett a jármű felé. A lány bólintott majd beszállt előre.
- Jackson mész elöl vagy menjek én? –
kérdezte a woki-toki-jába.
- Megyek én. Szólj, hogyha elfáradtál,
vagy ha baj van, akkor megállunk valahol. - szólt a válasz.
- Értettem. - mondta és visszatette a
műszert. Beindította a motort és elindultunk.
Pár óra elteltével felemelte a kezét és
lenyomta a műszer gombját.
- Jackson megállunk egy kicsit pihenni. –
válasz nem érekezett, de ő kipattant a gépből.
- Maradjatok a kocsiban és legyetek
csendben. Ezt el kell intéznem. - mondta és a zsebében kutatva kiszedett
valamit.Valamit, ami megcsillant a napfényben. Egy kés?! Becsukta az ajtót és szinte az idő törtrésze alatt valaki
felsikított. Kezem a kilincsen volt, de ekkor meghallottam a hangját.
- Kijöhettek csak rablók voltak.
Kiszálltunk és én odasiettem hozzá.
- Jól vagy?
- Csak egy kis vágás semmi komoly. – a
dzsekijéből egy darabot kihasított és a seb fölé kötötte. - Elég szépen
megvágott az a kis mocsok. - felnevetett. De ez a nevetés igen erőltetett volt.
- Ide tudná, kérem hozni a táskámból a vizet?- kérdezte.
Válasz nélkül megfordultam és elindultam a
járműhöz.A táskája az ülés alatt hevert. Kinyitottam és a szemem egyből a
táskában lévő fegyverre siklott. Ejha! Szép darab. Olyan ismerős, de nem tudnám
megmondani milyen fajta. Kelletlenül elhúztam a szám, kivettem a vizet és
odavittem neki
- Tessék, kislány. – féloldalasan
rávigyorogtam.
- Köszönöm. – megtisztította vele a sebet.
- Aki akar, egyen igyon, beszélgessen, van rá 10 percük. – harsogta a többiek
felé.
- Akkor én beszélgethetek veled? – rámosolyogtam.
Azzal a na-most-megdöglesz-a-mosolyomtól mosolyommal.
- Mit akarsz tudni?- felém fordult és
leült egy farönkre. - Ha valamilyen idétlen csajozós dumával akarsz jönni
máris, mehetsz el, mert nem vagyok ezekre vevő. – tette hozzá.
- Csak... – kezdtem bele, de meggondoltam
magam. Szívás. Ez a csaj belelát a fejembe. - Milyen a táborban? –
kíváncsiskodtam.
- Hát. a kaja ehető, de egy idő után hozzá
fogsz szólni. kemények a szabályok. az ezredestől meg fogsz süketülni. Az
edzések kemények főleg hogy én vagyok az egyetlen lány a táborban a takarítókon
és a konyhásokon kívül így ugyan azt kell csinálnom, mint a srácoknak. – Ő az egyedüli lány?!
- Akkor szerinted – mutattam magamra. Ja,
mellesleg a trikóm alatt megbújó eszméletlen szobor hasamra, mellesleg. – Túl élném?
- Esélyed sincs. ahogy a többieknek sincs.
Én ebben a közegben nőttem fel és így is vannak napok, amikor inkább fejbe
lőném magamat. esélyetek sincs. – megrázta a fejét.
- Kösz a pozitív gondolatokat – kelletlenül
felröhögtem és közelebb léptem hozzá.
- Te kérdezted nem fogok kertelni. Inkább
halld a kő kemény igazságot, mint hogy hitegesselek hiú ábrándokban – megrántotta
a vállát. Az arca megrándulásából tudtam a rossz vállát húzta fel.
- Juj, biztos jól vagy? – kérdeztem,
miközben akaratlanul végigkúsztam a kezén. A vállától a csuklójáig.
- Jól vagyok – ellökte a kezem.
- Nyugi, kislány, varázsérintésem van. – feltartottam
a kezeim védekezően, majd leengedve lustán elmosolyodtam.
- Most komolyan ezt melyik hülye liba
hiszi el? Ennyi erővel én vagyok Anglia királynője – rámmosolygott. És a szívem
kihagyott egy ütemet. Most először mosolygott rám. Úgy igazából.
- Tetszik a mosolyod. – kacsintottam rá,
majd visszaindultam a kocsihoz. - Csak a mosolyodért mondtam azt, amit. Tudod
szívdöglesztő. – visszafordultam és még utoljára rávigyorogtam.
- Bunkó – halottam mögülem a hangját mire
elmosolyodtam.
- Letelt a szünet, aki nem jön, itt marad!
– harsogta pár pillanat elteltével és újra elindultunk a tábor felé.
- Ide jöttünk? – kérdezte tőlem Adelaide,
felriadva álmából. Eddig csendesen a karomon aludt.
- Megmondtam, hogy nem beszélünk az út
alatt. – szólt rá a katonalány.
- Elnézést uram a késésért volt egy kisebb
probléma, de megoldottam. – éppen szálltam ki mikor meghallottam a hangját
sokkal, de sokkal illemtudóbban, tisztelve az adott személyt akivel beszélt.
- Megvágtak, az kis probléma? – sziszegtem
a lány fülébe.
- Üdvözlöm uram, köszönjük a pár hónapos
befogadást! – nyújtott felé kedvesen a kezét Mrs. White.
- Itt ez kis problémának számít. –
suttogta vissza. – Uram, ha nem bánja mindenkinek megmutatom a szállás helyét,
körbe vezetem őket a táborban és elmondom nekik a szabályokat! – szalutált.
- Uram, Mr... - kezdte Mrs. White a
szóváltást.
- Collins - mondta a megszólított.
Félelmetes fickó, az szent.
- Mr. Collins... valahol tudnánk
négyszemközt beszélni? - kérdezte Mrs. White miközben a kezével gesztikulált.
- Jöjjön az irodámba. – mondta Félelmetes
Collins majd elindult őt pedig Mrs. White követte.
- Fogják a csomagjaikat és kövessenek!-
kiabált ismét a katonalány.
- Ez itt a lányok háló kerülete.
Elsődleges szabály nincs, a fiúknál alvás magyarul nem tehetitek be a lábatokat
a fiúk szobájába és ez a másik nemre is vonatkozik. rendezkedjenek be pontban
9kor vacsora. – mondta, majd az ellenkező irányba indult. Adelaide féloldalasan
rámmosolygott, de azonnal elkomorult az arca és hátranézett. Ezek a
lányok…megint összekaphattak Britanyvel. Legalábbis a pihenői mellékzajok erre
utaltak. Britany elsétált mellettem haját az arcomba csapva. Csak a szememet
forgattam és követtem a csajt.
- A
fiúk kövessenek. – mondta majd elkalauzolt minket a szobánkba.
Anyám! Azok a lábak…! No, és az a
csípő…csorgott a nyálam a lányra.
- Troy, mi van, szabad lett Adelaide? –
röhögött a szöszi George.
- Kuss van, ember. – sziszegtem neki vissza.
- Hagyd, öregem, ez háremet épít. –
csapott a vállamra a vörös Henry. A fiúk felröhögtek én meg leráztam a kezét
rólam, erre újabb röhögést előcsalva.
A csajszi közben megállt egy ajtó előtt.
- Ez itt a ti szobátok. Az ezredes és a
százados szobája a folyosó végén balra. Az én szobám a tietekkel szemben van,
ha valami gond van, szóljatok. – felénk fordult.
Várjunk
csak…..egy köpésre alszik a csaj tőlem?!
- Értettük őrnagy - szalutált és
rikkantott George, mire mindenki felröhögött. Csak én és a lány nem.
- Ugye tudod, hogy kurvára nem vagy
vicces? – húzta fel egyik szemöldökét. - Költözzenek be. Pontban 9 kor vacsora,
aki egy percet is késik, éhen marad. Érthető? – kérdezte ellentmondást nem tűrő
hangnemben.
- Aha. – morogtam. A lányra néztem. Mint
ha megérezte volna, ő is rámnézett és találkozott a pillantásunk. Istenem, azok
a szemek..! Gyorsan elkaptam a pillantásom.
- Ha minden érthető, akkor indulhatnak. Én
sem érek rá egész nap főleg, hogy még edzésem is van. – mondta és becsukta maga
után az ajtaját.
A srácok meg össze vissza dumáltak a
csajról. Komoly versengés indult a helyekért. Ledőltem az ágyamra és a kezem a
szemem elé húztam.
- Srácok, kuss! - mordultam rajuk.
- Jó csaj nem? - kérdezte George, ezzel
egyidőben Josef is felemelte a hangját.
- De én akarom elsőnek kipróbálni! - a
srácok zúgolódtak én pedig kimerültem és behunytam a szemem pihentetni.
Mikor már kurvára idegesített a hangzavar
kimenekültem a szobánkból, az épületből.
Feltérképeztem az épületet és most az
udvar jött. A távolba megláttam egy katonai sorfalat, akik éppen szalutáltak. Aha,
itt lesz a lány. Lazán elindultam felé. A többi katona mellettem futott el, jól
megbámulva. Ember, remélem mindenki heteró itt…
- Huhh, kislány, most te nézel ki úgy,
mint egy patkány. - felnevettem mikor hallótávolságba kerültem. Megizzadt és
sáros volt. Szexin sáros.
- Nagyon nem vagy vicces. – összefonta a
karjait a mellkasa előtt. Basszus. Nem tudja, milyen arzenállal rendelkezik?! A
szemem óvatlanul is odatévedt. Pasiból vagyok, na!
- Durva a kiképzés? – fejemmel a pálya
felé intettem. Igazából, azért mert már konkrétan stikkeltem azt a részt, amit
a keze feltartott.
- Áh. nem volt annyira brutál csak esőben
csúszik a kötél is és a fal is plusz minden saras – a szemembe nézett. Húha, ő
még nem nagyon kereste velem a szemkontaktust.
- Ijj. – húztam el szám. - Akkor mi,
szegény, balett patkányok nem fogjuk
bírni a strapát?
- Nem, nem fogjátok. Jól szórakozol rajtam
amúgy? – kérdezte, majd válaszom meg sem várva kitőrt és besarazott.
- Jujj, ez csúnya húzás volt. – húztam
össze szemem, de szám mosolya elárulta az ál-dühöm.
- Akkor, tudod mit? Egyvalamivel
kiengesztelhetsz. – kacsintottam rá.
- És mi lenne az? - kérdezte kiöltve a
nyelvét. Óhh, igen… Mégse utál annyira.
- Ez. – levettem a pólóm és a saras földre
dobtam.
- Csak azt ne mond, hogy nekem is le kéne
vennem az enyémet – kínosan nevetgélt. Zavarban van. Ez jó. ….Ez jó?
- Nem, nem kell. – ismét rákacsintottam. -
Az alkum egy futás, és – rámutattam az anyagra - Tiszta sár lett így el kell
fogadnod. Fussunk egy versenyt.
- Jó legyen és mi a tét? – kérdezte
mosolyogva miközben a pálya szélére mentünk a zuhogó esőben. Király, senki sem
néz hülyének félmeztelenül az esőben. Ehh… Téten nem is gondolkodtam ezidáig.
- Na, akkor. A tét, ha én nyerek, kapok
egy csókot. Ha te. – átadtam a szót.
- Akkor nem hívsz többet kislánynak és
békén hagysz – felszegte dacosan a fejét. Cuki.
- Ijj.... ezt nem ígérhetem meg. – szomorúan
ránéztem.
- Akkor visszalépsz a versenytől? – kérdezte
nevetve.
- Soha. – féloldalasan elmosolyodtam.
- Akkor. Felkészülni vigyázz rajt – kiáltott
és felnevetett.
Sokáig vezetett, majd az utolsó
pillanatban ténylegesen futottam és lehagytam.
- Na, kislány? – felnevettem. A győzelem
mámorított. - Most már nem hívsz többé nyápicnak? – tovább nevettem.
- Azért ne bízd el magad. Nem volt
tisztességes hisz engem most fárasztottak le egy pár órán keresztül. De állom a
szavam, mert meg ígértem – lihegte leülve a sárba.
- Hmm. – leültem mellé. - Ez így nem jó. –
megcsóváltam a fejem.
- Mi? – kérdezte még enyhén zilálva.
- Te nem olvadsz el tőlem. Másik csajok
meg igen. – válaszoltam.
- És ezzel mi a probléma? Ez csak egy csók
semmi több. – rámnézett és felült. Olyan közel volt, hogy lehellette égette az
ajkam.
- De – elvörösödtem - Nem úgy akarom ezt
megélni, hogy este majd ezt fogom mesélni a srácoknak, hogy nekem sikerült
először a legközelebb vinni az... – befogtam gyorsan a szám, inkább közelebb
hajoltam hozzá. Nem adhatom ki a srácok alkuját.
- Mit mesélnél a srácoknak? Es mihez
vinnél mit először közelebb? – ő is közelebb hajolt.
- Én.. – kezdtem, de már annyire
elmámorított az ajka, így…megcsókoltam.Egyből a vizes hajamba tette kezét. Lassan
szétfeszítették ajkaim az ajkát, kezem a hátára csúszott. Közelebb húztam
magamhoz. A felsőteste meleg volt. Szinte bőrömön éreztem a szíve ütemes
robogását. Egyik kezem a nyakára tettem, ezzel az utolsó gombostűnyi helyeket
is elzárva testeink között. Kezeit tarkómra vezette én pedig megéreztem az
illatát. Menta és citrom…merőben más, mint a vanília és a málna. Ó…Adelaide.
Mit teszek?! Óvatosan ellöktem magamtól.
- Akkor ennyi is a díjam. – keserűen
elmosolyodtam. - Gyere. – felálltam kezeimnél fogva őt is felhúzva. Az arca,
mint ha pofonvágtam volna. Mérhetetlen szomorúság ült a szemében, de lehet csak
képzeltem, mert pislogott és egyből felváltotta a gyűlölet lángja.
- Nem élvezted. Hogy is gondolhattam
volna. Bocs hogy kellemetlenséget okoztam. Biztos félre értettem valamit.
- Nem az, hogy nem élveztem. – idegesen a
hajamba túrtam. - Élveztem. Baromi jól csókolsz – ami igaz is. - Csak gondoltam
ennyi volt a díjam. – Hazudtam. Pokerface. Ó, yes…
- Legalább jól hazudnál. Kitálalom, másik
csaj van a dologban? - kérdezte, mint egy hisztérikus barátnő. Erre a
gondolatra nagyot nyeltem. Hallgattam.
- Ezt igennek veszem. Sok sikert hozzá,
megkaptad a díjad balett patkány. Jó éjt – mondta és visszaindult.
- A francba! - visszaültem a sárba és az
öklömet a földbe vertem. Végre találnék egy lányt, aki önmagamért bírna, erre
nem lepattintom? Sokáig ott maradtam, hogy az eső mossa le rólam a fájdalmat aztán
felkaptam a sáros ruhát és visszaballagtam a szobába.
- Mi van haver, dagonyásztál? - röhögött
Henry.
- Tuti valakivel volt a sárba. - vélte
Josef. És körbekacsintott. Hülye égimszelő.
- Nézéttek a nyakát. Ott egy karmolás
nyom! - mutatott rá George, én pedig odakaptam a kezem, amire a társaság
felröhögött.
- Nincs ott semmi, de akkor igazunk van. -
röhögte George. - Na mi van elkaptad Adelaide-ot?
- Vagy a katonacsajszikát! - röhögött
Phillip. Ő volt a törpe. De viszont az egyik leghajlékonyabb táncos köztünk.
- Van neve is. - morogtam, bár ez csak
olaj volt a tűzre.
A többiek tovább röhögtek. Én pedig
felkaptam a zsákom és elballagtam a fürdőbe. A kinti kapu alatt megláttam
Adelaide-ot és a katona srácot. A falhoz lapultam, hallgatózni. Szerencsémre a
fal teljesen eltakart.
- Köszönöm a kabátot....Jackson. -
halottam a lány hangját.
- Igazán nem tesz semmit. – jött a válasz,
majd kis szünet.
- Miért kaptam? – kérdezte a lány.
MEGCSÓKOLTA?!
- Csak úgy...- válaszolta katona.
- Akkor jó... – szünet - Nekem most, izé, most
azt hiszem...
- ...menned kell..beszélünk majd még? –
fejezte be Adelaide mondandóját.
- Én..
Na, most van elegem. Kiléptem a fal mögül,
a két fiatal közé.
- Adelaide... beszélhetnénk?
- Áh hagyuk is. Mindegy. Szia. – sikerült
a pasijának tettetnem magát. A katonagyerek szemében ülő csalódottságtól kedvem
volt felnevetni.
-
Troy, baj van? – kérdezte tőlem ijedten. Szép szemei csészényire nyíltak, ajkai
finoman elválltak egymástól.
- Nem, de....bántott az az alak? – közben
a hajamba túrtam.
- Jackson, a neve Jackson. – válaszolta
ridegen.
- Ó, már nem csak egy katona? - Közelebb
léptem hozzá. - Szereted?
- Troy, még csak ma találkoztunk!
Elindultam a fürdők felé.
- Addig jó. – vetettem még oda.
A fürdőben megszenvedtem a meleg vízért,
de csak sikerült.
Két tűz közé kerültem.
Vagy Adelaide-t választom, a málna vanília
kombót és egy olyan lányt, aki szeret, még ha csak barátilag is, vagy egy olyan
lányt, aki megnevetett a ridegségével, megmosolyogtat az ordibálása,
tisztelettel hallgatom a beszédeit. Egy olyan lány, akinek menta és citrom
illata van, és aki nagyon szép, ha még nem is tudja,
Adelaide…vagy a katonalány?
Elsőként dőltem be az ágyba, és hamar el
is aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése