Mikor reggel kidobott az ágy gyorsan
felöltöztem és a már összepakolt táskámat felkapva átcsoszogta Troy kolesz szombájához.
Igen, koleszos vagyok, mivel a nagynénémmel csak idén, hogy 4 éve költöztünk
ide. A nagynéném Luna White, és megint igen. Ő az igazgatója és alapítója a White Queen - Balerina és táncos előkészítő
felsőiskolának. Az ő nevét vettem fel azután, hogy a szüleimmel autóbalesetet
szenvedtünk kiskoromba és ők belehaltak. Régen volt, nem emlékszek rá. De azért
anyáknapján igen fájó emlék. De, inkább a tudat, hogy olyan embereket kell meg
gyászolnom, akiket nem ismertem. A tudatlanság fáj.
Megnéztem a telefonkijelzőm. 10:21. Hááát,
mégsincs annyira reggel…
Kezemet kopogásra emeltem.
-Troy. Gyere már, a végén még nélkülünk
indulnak el! – nevettem be a fiúnak.
Bentről morgolódás hallatszott ki, mire
ismét felnevettem és óvatosan, nem nagy zajt csapva, benyitottam. Hanyatt
feküdt az ágyon, keze a szemén.
-Troy! – húztam el a nevét, miközben
nevettem. Közelebb léptem és leült az ágy szélére. Mintha tudta volna, épp
elegendő helyett hagyott, hogy leüljek. – El fogunk kkésni. – suttogtam a
fiúnak.
Troy nem válaszolt. Majd hirtelen
megfordult és átkarolta a derekem. Felsikkantottam, mert váratlan ért a
támadás.
-Ki merészelte felkelteni a királyt? Azonnal
tömblőcbe vitettetik. – morogta megjátszott mély hangon, amire felnevettem.
- Igen? – kérdezetem vissza még mindig
nevetve. – De, felséges nagyuram, nem tehetnék valamit még is a súlyos
bűntetést ellensúlyozva?
-Hmm. – kis hatásszünetett tartott, mint
ha a gondolatai mélyébe merülne. - Szolga! Ezennel esküvel fogadd, hogy sosem
hagysz el. Barátok örökre. – Kinyitotta a szemét és egyenesen a szemembe nézett
fel.
- Barátok örökre. – bólintottam, miközben
lassan elmosolyodtam.
Troy felült az ágyon és sokáig a szemembe
nézett, nagyon közel ült és szép lassan fogyatkozott közöttünk a hely. Most meg akar csókolni? Szemem
elkerekedett.
-Most megyek és – mutatott a fürdő felé. Pislogtam,
hogy észheztérjek és bólintottam.
Felkapott pár ruhát és becsukta maga
mögött a fürdő ajtót. Még pislogtam párat az ajtó felé. Majd szép komótosan
kifújtam a levegőm, amit eddig bent tartottam. Troy… lehet csak elragadták a
fiús ösztönök. Már 4 éve ismerjük egymást. Olyan, mint a bátyám. Vajon ő tényleg meg akart csókolni? Ijesztő
elképzelés. Én nem úgy tekintek rá.
Nem akarok fájdalmat okozni neki. Őhozzá olyan lány illik, mint Jo. Jo (teljes
nevén Johanna) a kettő legjobb barátnőm egyike.
Barnahajú, kékszemű akárcsak az ikre, a másik legjobb barátnőm
Katharine. Egypetéjű ikrekhez méltón szinte összekeverhetők. „Szinte” Jo
piercinget visel és tele vannak varva a karja. Hip-hop-ra jár. Kate vörösre
festette a haját és ő balettozik. Imádom a két csajt. Van egy 3 személyes
bandájuk, amit Kevin-nel, a bátyjukkal vezetnek. Kevin komolyan egy félisten.
Sötét haj, kék szem. De, persze már foglalt. Legnagyobb bánatomra.
Gondolatmenetem az ajtó csukódása törte
meg.
A fürdőajtóban vizes arccal félmeztelenül
állt.
Te.
Jó.
Ég.
Troy… még sose láttam az izmait! Oké, tánc
közben néha megizzadt és a pólón kiütközött, de így, peremier planba még sose
figyeltem meg. Nagyot nyeltem és kényszerítettem az arcom, hogy elforduljak.
Halottam amint felveszi a pólóját, megemel
valamit is kulcscsomó zörög.
-Mehetünk. – halottam mosolygós hangját
mögülem. Én is visszafordultam.
-Ühüm. – meglátva a mosolyát én is
elmosolyodtam. Akkor nem az volt az előbbi két cikis eset, aminek gondoltam.
Megkönnyebbültem. Elindultam kifelé az ajtón. Kisvártatva követett, becsukva a
szobát.
Kisidő múlva mindenkit összeterelt Luna az
iskola előtt várva a két küldöttett.
Amint leparkolt a jármű Luna megindultam
köszönteni a két kiszálló sofőrt.
- Üdvözöljük önöket az iskolánkba. Hosszú
volt az út? - kérdezte mézesmázos hangon. Ezt használta a feljebb állókkal, és
az idegen emberekkel. Szerettem megjátszani előre a bizalmát.
- Nem bájcsevegni jöttünk kisasszony,
hanem azért hogy minél előbb elvigyük önöket a táborunkba. Ha a 10 órás út
annak számít, akkor igen hosszú volt legalábbis maguknak nyápicoknak biztos az
lenne. – egy pillanartra megállt a levegő. A sisak és az álarc mögött egy lány
búlkált. Egy… katonalány???
- Maga... – Luna szava is elakadt. Majd
gyorsan folytatta is: - Akkor.. Tessék csak utánam, majd az irodámba
megbeszéljük a továbbiakat.
A lány bólintott. A másik katonával
elindultak az autó felé kivenni zsákjaikat és fegyvereiket, majd visszacsukták
a járműveket. Csak most néztem meg a másik katonát. Magas volt, barna, és
szobortestén szinte feszült az egyenruha. Hűhaaa…
- Akkor... - Luna az épület felé mutatott. - Gyerekek, ti
addig gyülekezzetek az iskola étkezdéjében. – szólt hozzánk, mi pedig engedelmeskedtünk
neki.
Troy mellé léptem.
- Tényleg egy lány volt, vagy káprázott a
szemem? – pislogtam rá. Még mindig hihetetlen a számomra.
- Ja…tök fura. – elhúzta a száját, mire
felnevettem.
Az ebédlő ki lett alakítva konferencia
teremmé, hogy megkaphassuk az eligazítást a katonáktól, akik otthont adnak
nekünk a következő hónapokban. Úgy van. Az iskolát tatarozzák és addig az
ország másik végén kaptunk helyet, hogy az iskola ott is működhessen.
Jo és Kathrine mellé léptem.
- Sziasztok! – köszönöttem őket mosolyogva.
- Sziamia Adelaide! – köszönött Katharine.
- Szia. – felelte kurtán, biccentve Jo.
- Sziasztok! – köszönöttem őket mosolyogva.
- Sziamia Adelaide! – köszönött Katharine.
- Szia. – felelte kurtán, biccentve Jo.
Leültem a két iker közé a fennmaradt
székre. Jo és Kat a bandájukról és (a kedvemért) Kevinről is meséltek.
A küszöbön megjelent a két katona és az
igazgatóasszony.
A lány kiállt elénk középre és elkezdett
szónokalni:
- Üdvözlök mindenkit. Brooklyn Thomson
vagyok. A tervünk a következő. Én viszem az „A” csoportot, ami önökből áll. Mr.
Thomson pedig a „B” csoportot fogja szállítani, ami a maguk tanári karából áll.
Van pár alapszabály, amit az elkövetkezendő 10 órában be kell tartaniuk vagy
kirakom önöket a járműből. Első. Mindenki csöndben van egész út alatt. Kettő.
Nincs zene az terepjáróban semmilyen formátumban. Három. Az összes telefont
elkobzom erre a 10 órára, majd ha oda értünk vissza kapják. Négy. Nincs étkezés
és ivás a kocsiban. Öt. 3 óránként lesz, egy 10 perces szünet addig meg nem
akarok hallani egyetlen egy nyavalygást vagy hasonlót. – egy percig várt aztán
felénk fordult. - Kérdés?
Egy percig néma csend volt, aztán Britany
Summer felemelte a kezét. Utálom ezt a lányt. Szemrebbenés nélkül lekurvázz, ha
a tanárok megdicsérnek. Állandóan jobb akar lenni nálam. Mindig ő akar a jobb,
szebb lenni. De azt már nemveszi észre, hogy „szinte” ugyanúgy nézünk ki: szőke
haj, világos szem, ballerina alkat.
- Egy kérdés lenne!
- Igen? – bicentett egyettt és mellé
lépett. A szintkülönbség miatt, (ugye Britany ült) lenézett a katona rá. Troy
elkezdett prüszkölni mellettem én pedig oldalba könyököltem.
- Hogy hívják a cuki fiút? - hangosan
suttogta, hogy mindenki meghallja. Kezével a katona feléé intett. Gondoltam…
Britanynak is egyből megakadt rajta a szeme…
- Önnek csak Mr. Thomson. Még valaki egy
értelmes kérdéssel elő tud állni vagy mindannyian olyan borsó agyú balett patkányok,
mint ez a kisasszony. – körbefordult.
Mindenki felröhögött. Britany a legjobban
nevető fiúk (és Troy) felé jeges pillantást küldött a szemével.
- Szerintem nincs több kérdés. – emelte
fel a hangját Troy. A katonalány felé fordult. Kereste a hang forrását.
- Rendben van. Mindenki rakja be a
kisbuszba a csomagokat. Ha ezzel megvannak a Jippnél fogom önöket várni és
gondolom, nem kell ismételnem hogy mindenki le adja a telefonját vagy repül a
kocsiból! - harsogta. - Távozhatnak! – adta ki a parancsot, mire mindenki elsietettt
a járművek felé.
- Troy. Még beszélnem kell Lunával! –
suttogtam.
- Rendben. – kezeit a táskám felé
nyújtotta. Hálásan átadtam és egy meleg mosolyt küldtem felé.
Meg kell találnom Lunát. Remélem még időbe
vissza is érek. Az irodába nem találtam, így onnan az ebédlőbe futottam.
Akkor...a lakásán kell lennie. Megfordultam és egy nagyon kemény valamibe
ütköztem. Vagyis...valakibe. Én megcsúsztam a parkettán, de ő ott állt, mint
egy szobor. Egy angyal és görög isten frigyéből született fiú szobra.
-Jól van hölgyem? - kérdezte és a kezét
felém nyújtotta.
Gyorsan elkaptam a katona kezét.
- Igen. Köszönöm u..uram. - habogtam.
Éreztem amint lassan elönti az arcom a pír.
-Miss Thomson már keresi önt. Késésben
vagyunk és minél előbb el szeretnénk indulni, kérem, menjen a járműhöz. – halványan,
de lehet csak beképzeltem rám mosolygott.
- Rendben. - felnéztem a fiú szemébe.
Feneketlen mély barna. Szívesen lubickolnék benne. - Akkor már...már..megyek
is. Viszlát..ööö..
- Jackson.- felelte egy mosoly kíséretében,
majd elsprinteltem mellette.
Jajj, nem beszéltem Lunával! Pedig jó
lenne, tudni, neki is ott lesz-e a szállása a katonai bázison. Na, mindegy.
Mire kifutottam az épületből a lány már mindenkit beterelt. Aggodalmasan nézte
a listáját, aztán rám villant a tekintete. Bajba vagyok…
- Bo..bocsánat. – végre a lány mellé
érten.
- Miért késett? - kérdezte. - Rám nézzen,
ha önhöz beszélek!- kiabálta. A magas hangra összerezzentem. Velem ne kiabáljon
senki!
- Én...az egyik tanár... – kezdtem
szabadkozni, de aztán felvágták a nyelvem. - Befutottam mosdóba. – válaszoltam
dacosan.
- Máskor szóljon és IDŐBEN érjen vissza.
Kérem a mobilját és a zene lejátszóját?- nyújtotta felém a kezét.
- Tessék. – átnyújtottam a készülékeket. -
Akkor én most... – a jármű felé intettem. A katona bólintott, és követve engem
beszállt előre.
- Jackson mész elöl vagy menjek én? –
kérdezte a woki-toki-jába.
- Megyek én. Szólj, hogyha elfáradtál,
vagy ha baj van, akkor megállunk valahol. – szólt a már jól ismert hang. Ha nem
egy autóban lettem volna, a többi társammal akkor lefekszek a padlóra és estig
hallgatnám a hangját.
- Értettem. - mondta és visszatette a
műszert. Beindította a motort és elindultunk.
Pár óra elteltével felemelte a kezét és
lenyomta a műszer gombját.
- Jackson megállunk egy kicsit pihenni. –
válasz nem érekezett, de ő kipattant a gépből.
- Maradjatok a kocsiban és legyetek
csendben. Ezt el kell intéznem. - mondta és a zsebében kutatva kiszedett
valamit. Becsukta az ajtót és szinte az idő törtrésze alatt valaki felsikított.
Troy megfeszült és a kilincsért nyúlt. Mindig is a bajbajutott lányok
segítségére sietett. Neki ez volt az egyetlen kriponitja.
- Kijöhettek csak rablók voltak. – harsant
a hangja.
Kiszálltunk és Troy odasietett hozzá.
Gondoltam hagyom a turbékoló gerlicéket és odamentem a csajokhoz.
Mikor odaértem a lányokhoz azonnal
letámadtak.
- Milyen a srác? – kérdezte Kat.
- Nagyon szexi. – vágta rá Jo.
- Adelaide-t kérdeztem. – húzta el a
száját Kat.
- Tudom. – rávigyorgott Jo az
ikertestvérére.
- Ja, helyes. – válaszoltam.
- Helyes?! – förmedtek rám egyszerre. –
Csak helyes?! – Kat hamgszíne kérdő volt, Jo-é megbotránkozott.
- Jó na, szexi, és a teste, mint egy
adoniszé. – mondtam.
Ott termett mellettünk a semmiből Delia.
Vagy Shelia… Olyan egyforma kis.. áhh, hagyjuk.
- Ő hát akkor már neked nem is Troy kell?
– húzta el a száját, mint egy éhes macska. – Bry, ezt hallgasd! – melléterelte
Brittany-t akit csahosa, Shelia vagy Delia kísért. – Adela-nak már nem elég
Troy.
- Ó akkor lecsapok rá én. – Brittany
rávigyorgott a lányra és mind a ketten nevettek. Hűha, ezek aztán megnyerhetik
az év poénja díját, annyi szent..
- Hát Troy csak a bar.. – kezdtem, de
Britany közbeszakított.
- Neked még ő se elég. Pedig – kinyújtotta
kezét az udvartartása felé. – Elég szexi srác lett belőle. – A két Elia
felröhögött.Vagyis az egyik prüszkölt a másik röfögött. Hol volt itt a poén?
- Hófehérke! Tipli van aranyom. –
felröhögött… Delia vagy Shelia? Mondjuk, nem nagyon érdekelt…
- Tudod ki az aranyod. - morgolódott Kat,
ezzel egyidőben Jo is visszavágott.
- Kuss szöszi! - morogta.
Én otthagytam őket, marcangolni egymást.
Ahogy visszafelé sétáltam megláttam a szemem sarkából a fiút. Jackson felé
mosolyogtam, majd elkaptam piruló tekintetem. Léptek közeledtek és meghalottam
dallamos hangját:
- Szia. Minden rendben? – mosollyal
köszöntött.
- Hát, fogjuk rá. - feleltem a szemem lesütve.
- Mi történt? Tudok segíteni? – kérdezte a
vállamra (!!!) téve a kezét.
Felnéztem a fiúra. Az érintése szilárd
volt, de ugyanakkor gyengéd.
- Nem elintéztek már a lányok. - fejemmel
az említettek felé biccentettem, akik még mindig perlekedtek a szöszikkel. - De
azért köszi. – most én is rámosolyogtam.
- Akkor jó. Mi a becses neved szép hölgy?
– kérdezte visszamosolyogva.
- A...Adelaide White. - csak makogtam.
Mindig is odavoltam az illemtudó pasikért. És eme példány… huhh!
- A neve ugyan olyan gyönyörű, mint maga.
– válaszolta, és az arcán fennmaradt a mosoly,
Levegőért kaptam. Ez egy bók volt?! Igen,
az.
- Neked is gyönyörű a neved. - elpirultam.
- Remélem a következő alkalommal többet is
meg tudhatok kegyedről. További szép napot.- utoljára rámmosolygott, csókott
hintett a kézfejemre (Istenem, behalok…!) és elment a kocsijához.. Az egész
testem pelperzselte ez az apró csók.
- Letelt a szünet, aki nem jön, itt marad!
– harsogta a katonalány.
Mosolyogva visszaindultam.
A lányok faggattak, mert meglátták, hogy a
katona miatt mosolygok, mert vele beszéltem. A fecsegésük közben elnyomott az
álom.
Egy bukkanón tértem magamhoz.
- Ide jöttünk? – kérdeztem Troytól mikor felriadtam.
Most vettem észre, hogy párnának Troy karját használtam.
- Megmondtam, hogy nem beszélünk az út
alatt. – szólt rám a katonalány.
- Elnézést uram a késésért volt egy kisebb
probléma, de megoldottam. – kiszálltunk az autóból és egy sorfallal adtunk
tiszteletet egy… mogorva tisztnek. Troy a lány mellett állt, én Troy mellett.
Troy valamit suttogott a lánynak.
- Üdvözlöm uram, köszönjük a pár hónapos
befogadást! – nyújtott felé kedvesen a kezét Luna.
A lány visszasuttogott. Ezek ketten miről
sutyorognak?
- Uram, ha nem bánja mindenkinek
megmutatom a szállás helyét, körbe vezetem őket a táborban és elmondom nekik a
szabályokat! – szalutált a lány.
- Uram, Mr... - kezdte Luna a szóváltást.
- Collins - mondta a megszólított. Röviden,
tömören.
- Mr. Collins... valahol tudnánk
négyszemközt beszélni? - kérdezte miközben a kezével gesztikulált.
- Jöjjön az irodámba. – mondta Collins…
hm… százados vagy ezredes majd elindult Luna-val a nyomába.
- Fogják a csomagjaikat és kövessenek!-
kiabált ismét.
- Ez itt a lányok háló kerülete.
Elsődleges szabály nincs, a fiúknál alvás magyarul nem tehetitek be a lábatokat
a fiúk szobájába és ez a másik nemre is vonatkozik. rendezkedjenek be pontban
9kor vacsora. – mondta, majd az ellenkező irányba indult. Troy-ra mosolyogtam,
de mikor megfordulva láttam ki követ grimaszoltam. Britany. Persze, hogy
gondolhattam volna, hogy nyugtom lesz tőle…
- A
fiúk kövessenek. – mondta majd eltűnt a fiúkkal a másik irányba.
Brittany felsikított mikor meglátta a
szobát. Udvarhölgyei köré gyűltek.
-Mi ez a hely?! – sápítozott. A plázacicák
legyezgették.
Jo, a maga egyszerűségével elterült egy
priccsen, Kat követte. Én csak az ajtóban álltam.
- Mi van szöszi? Nem fekszik a szállásunk?
– kérdezte csücsörítve Jo. Kat-tel vigyorogva összenéztünk.
- Bocsáss meg, nekem vannak igényeim. –
szikrázott a szeme. Jo-é követte.
- Mint ha nekem nem lenne. – válaszolta
ridegen.
A hangzavar, és főleg Brittany elől
kimenekültem a szobából. Egy fa alatt találtam menedéket. Szomorú fűzfa volt,
ágai terebélyesek. Szeretem ezeket a fákat, ha kell menedéket adnak bármi elől.
A levelek burát képeztek középen, eltakarva a nem kívánatos emberek elől.
Levettem a lábbelim és elkezdtem hangtalanul táncolni. A madarak füttyögtek, a
szél fütyült. A természettel ringtam és felvettem az ütemét. A ritmus
andalított. Elzárult a külvilág, én pedig becsuktam a szemem.
A szél simogatta a testem én pedig pirutt-eztem
a fa árnyékába. Meghajoltam, a szemem előtti sötétnek és lassan felemeltem a
szemem. De erre nem számítottam volna legvadabb álmaimba sem.
- U..uram?! - kihúztam magam és sebtében a
gyepet vizslattam. Hol hagytam én a cipőm?!
- Tegezz nyugodtan. Gyönyörűen táncolsz. –
rámmosolygott.
- Kö..köszönöm. - meghajoltam neki is és
elindultam a cipőm felé.
Felvettem és megfordultam.
- Mióta...izé..gondolom szólni jöttél,
hogy nem szabad kijönni. - lehajtottam a fejem. Nem szégyenembe, hanem azért,
hogy szőke hajam, ami a tánctól kibomlott az arcomat takarja, ami lángba borult.
- Csak a húgomnak jöttem szólni, hogy ma
bent lesz az edzés, mert. – szavait az eső kopogása törte meg. Levette a
kabátját és felém rakva befutottunk a bázisra.
- Köszönöm a kabátot... Jackson. – elpirultam
mikor először kimondtam a nevét.
- Igazán nem tesz semmit. – mosolygott és
az idő tört része alatt egy csókot hintett az arcomra.
- Miért kaptam? – kérdeztem a fiútól
enyhén pirulva a szemébe nézve.
- Csak úgy...- válaszolta és… Istenem, ő
is elpirult!
- Akkor jó... – még mindig nem hittem el,
hogy megpuszilt - Nekem most, izé, most azt hiszem... – kezdtem a szabadkozást,
amit ő fejezett be:
- ...menned kell..beszélünk majd még? – fejezte
be és közbe feneketlen mély barna szemét a szemembe vesztette.
- Én.. – kezdtem, de a semmi ott termett
Troy.
- Adelaide... beszélhetnénk? – kérdezte.
- Áh hagyuk is. Mindegy. Szia. – sikerült
elijesztenie. Jesszusom! Ugye nem hszi azt, hogy a pasim?!
-
Troy, baj van? – ijedten fordultam a fiú felé.
- Nem, de....bántott az az alak? – közben
a hajába túrt.
- Jackson, a neve Jackson. – motyogtam.
- Ó, már nem csak egy katona? - Közelebb
lépett hozzám. - Szereted? – kérdőn tekintett rám.
- Troy, még csak ma találkoztunk! – Egyből
tagadtam, pedig…
Elindult a fürdők felé.
- Addig jó. – szólt még hátra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése