1. rész Brooklyn Thomson szemszöge

Hajnali fél háromkor én már talpon voltam s még egyszer át ellenőriztem a hátizsákomat, amit még tegnap este össze pakoltam. Elindultam a fürdőszoba felé majd hideg vízzel lezuhanyoztam, hogy egy felébredjek. Miután végeztem a zuhannyal megszárítottam a testem egy fehér törölközővel majd felvettem a szokásos egyenruhámat, ami egy terepmintás nadrágból, egy ugyan ilyen  dzsekiből, egy szimpla fekete ujjatlanból és a bakancsomból állt. Egyik vállamra vettem a barnás színű hátizsákomat a másikra pedig a fegyveremet akasztottam. Felvettem a fekete maszkomat, ami egészen az orromig takarta az arcom majd fejemre vettem a szintén terepmintás sisakomat. Miután úgy véltem mindennel kész vagyok már fél négy volt. Ütemes és határozott léptekkel indultam meg az ebédlő felé, ahol már várt a reggeli és az elcsomagolt élelmem és a kulacsban lévő vizem, amit az útra viszek. Befaltam a reggelimet majd miután elraktam a táskámba az ételemet és kulacsomat elindultam a terepjárókhoz. Mind a kettő ugyan olyan volt. Terepmintás és olajzöld feketével ötvözve. A nap még csak most kezdte felváltani a holdat így pirosas narancssárgára festve a még elég sötét égboltot. Végig meneteltem az üres udvaron egészen a vaskapuig, ami mögött ott álltak a járművek. Jackson már befoglalta a kapuhoz közelebb eső Jippet. Mikor bátyám meglátott felém dobta a másik terepjáró kulcsát. Kinyitottam az ajtaját és az anyós ülésre dobtam a hátizsákomat s a hátsó ülésekre raktam a fegyvert. Kiszálltam a járműből majd vigyázba vágtam magamat Jackson mellet, majd mikor megjelent az ezredes mindketten szalutáltunk.

- Tudják a dolgukat Thomsonok. Ha nem érnek vissza 4 napon belül mentő egységet küldök maguk után. Sok sikert. Fogják ezt fel úgy, mint egy küldetést nem hibázhatnak. Értik? – harsogta már korán reggel.

- Igen uram! – kiáltottuk egyszerre a megszokott szöveget.

- Indulhatnak! – ordította.

- Igenis uram!- szalutáltunk ismételten. Majd elindultunk a terepjárókhoz. Beindítottuk a járműveket, majd a voki tokimhoz nyúltam majd benyomtam a felső gombot és nyomva, tartva bele szóltam.

- Én megyek elől Jackson. Ha bármi gond adódna, szólj. - mondtam elengedve a gombot.

- Rendben. – hangzott az egyszerű válasz. Visszatettem a helyére a voki tokit majd beindítva a motort gázt adtam és el is indultam. Kemény tíz órás út előtt álltunk. Sikeresen elindultunk, és ahogyan számítottam délután kettőre oda is értünk. Az út gond nélkül telt. Leparkoltunk a White Queen - Balerina és táncos előkészítő épülete előtt ahol már a diákok vártak ránk. Elsőnek Jackson szállt ki hisz ő közelebb parkolt le. Az én arcomat még mindig takarta a maszk csak a barna szemeim látszottak ki. Felénk indult meg egy lánynak nevezett valami majd mézes mázos hangon megszólalt.

- Üdvözöljük önöket az iskolánkba. Hosszú volt az út? - kérdezte mézesmázos hangon.

- Nem bájcsevegni jöttünk kisasszony, hanem azért hogy minél előbb elvigyük önöket a táborunkba. Ha a 10 órás út annak számít, akkor igen hosszú volt legalábbis maguknak nyápicoknak biztos az lenne. - mondtam a szokásos lenéző hangnememben majd levettem a fejemről a sisakot és a maszkot is lehúztam, hiszen irtózatos meleg volt.

- Maga... - akadt el a szava, de gyorsan magához tért s folytatta.

- Akkor.. Tessék csak utánam, majd az irodámba megbeszéljük a továbbiakat

Bólintottam egyet majd mindketten a terepjáróinkhoz léptünk és kivettük a táskáinkat és a fegyvereinket majd bezártuk a Jippeket és újra a nő felé fordultunk. Eközben mind a ketten betettük az járművekbe a sisakjainkat és a maszkjainkat.

- Akkor... - intett Mrs.White az iskola felé. - Gyerekek, ti addig gyülekezzetek az iskola étkezdéjében.

- A terv a következő hölgyem. Én viszem az "A" csoportot ami a diákokból áll Jackson Thomson pedig a "B" csoportot ami a tanárokból áll. 10 órás az út nem fogunk megállni és ha lehetne lefektetném a szabályokat a növendékeknek. - mondtam egyenes háttal mintha épp az ezredesnek jelenteném a tervet.

- Rendben. Akkor. - mutatott ismét az egyik szárny felé. - Kövessenek az ebédlőbe.Mi pedig határozott léptekkel követtük. Lassan megálltunk az ebédlőben ahol mindegyik növendék egy- egy széken foglalt helyett. Jackson és Mrs. White az ajtóban álltak meg én pedig a növendékek elé álltam. Hátizsákomat és fegyveremet Jacksonra bíztam, míg én szónokoltam

- Üdvözlök mindenkit. Brooklyn Thomson vagyok. A tervünk a következő. Én viszem az „A” csoportot, ami önökből áll. Mr. Thomson pedig a „B” csoportot fogja szállítani, ami a maguk tanári karából áll. Van pár alap szabály, amit az elkövetkezendő 10 órában be kell tartaniuk vagy kirakom önöket a járműből. Első. Mindenki csöndben van egész út alatt. Kettő. Nincs zene az terepjáróban semmilyen formátumban. Három. Az összes telefont elkobzom erre a 10 órára, majd ha oda értünk vissza kapják. Négy. Nincs étkezés és ivás a kocsiban. Öt. 3 óránként lesz, egy 10 perces szünet addig meg nem akarok hallani egyetlen egy nyavalygást vagy hasonlót. – mondtam miközben összekulcsoltam a hátam mögött a kezeimet és kimért léptekkel haladtam fel alá. Hangom határozottan és parancsolóan csengett.

- Kérdés? – fordultam feléjük miközben újra negáltam középen egy kisebb terpeszben.

Mindenki ledermedt, pont ezt a hatást vártam el.

- Egy kérdés lenne! - emelte fel frissen manikűrözött kezét egy pláza cica.

- Igen? - biccentettem a pláza cica felé és mellé sétáltam és lenéztem rá. Szánalmas.

- Hogy hívják a cuki fiút? - hangosan suttogta, hogy mindenki meghallja. Kezével a bátyám felé intett.

Önnek csak Mr. Thomson. Még valaki egy értelmes kérdéssel elő tud állni vagy mindannyian olyan borsó agyú balett patkányok, mint ez a kisasszony. - fordultam körbe.

Mindenki felröhögött. A legjobban nevetők irányába a szőke picsa szúrós, jeges pillantást küldött. - Szerintem nincs több kérdés. - emelte fel a hangját egy barna hajú fiú.

A hang irányába fordult. - Rendben van. Mindenki rakja be a kisbuszba a csomagokat. Ha ezzel megvannak a Jippnél fogom önöket várni és gondolom, nem kell ismételnem hogy mindenki le adja a telefonját vagy repül a kocsiból!- harsogtam. - Távozhatnak! - adtam ki a parancsot és megvártam, míg mindenki feláll és elindul a csomagjával a busz felé. Mindenki álljon ide egy sorba!- adtam ki a parancsot amit teljesítettek is. Mindenkit végig motoztam és elvettem a telefonokat és zene lejátszókat majd begyűjtöttem őket.

- Hhh, lassan kislány. - vonta fel a szemöldökét, mikor hozzá értem.

Minek neveztél balett patkány? - fordultam felé és elkezdtem motozni.

- Csak annyit mondtam... –Kezdett bele, de félbe hagyta.

 - Lassíts. Nem kell durván. És én miért vagyok patkány? - kérdezte

Kislány... - tette hozzá

- Tudsz lőni? Rejtőzködni? Túlélni? Túlélnél egy háborút? Megvédenéd az egyik társad, még ha te meg is halsz? Túl lépnél azon, ha a szemed előtt vagy esetleg a kezedben halna meg az akit szeretsz vagy tisztelsz? Nem hinném te csak ugra bugrálsz ide-oda, mint egy őrült. Szóval vagy befogod, vagy ketté loccsantom az agyvelőd és az egész tárat beléd eresztem. Értve voltam?- kérdeztem nyugodt hangon szemébe nézve miközben elvettem a telefonját és a zene lejátszóját majd a többi közé hajítottam.

- Értettelek. De attól még, hogy... hogy is mondtad? "Ugrabugrálok" nekem is van életem. Tudom mi az a kín, a bajtársiasság. - otthagyott és visszament az autóhoz. – Látom, jól megleszünk mi egymással, kislány Nem válaszoltam csak ellenőriztem a létszámot, de egy ember hiányzott. Így is késésben voltunk. Lassan oda ért hozzánk a hiányzó láncszem is.

- Bo..bocsanat. – makogta. Összeszedetlen. Nem is csodálom, hogy késett.

Miért késett? - kérdeztem szigorúan elé állva. - Rám nézzen, ha önhöz beszélek!- kiabáltam, ha így folytatom, be fogok rekedni. Collins mégis, hogy bírja ezt egész nap?

- Én...az egyik tanár... – kezdett bele, de aztán gyorsan meggondolta magát.

- Befutottam mosdóba. – mondta dacosan.

- Máskor szóljon és IDŐBEN érjen vissza. Kérem a mobilját és a zene lejátszóját?- nyújtottam felé komoran a kezem. Arcomról semmilyen érzelem nem volt leolvasható, mint mindig.

- Tessék. – nyújtotta felém a készülékeket.

- akkor én most... – intett a jármű felé. Bólintottam majd beszálltam a vezető ülésbe. Ismételten bele szóltam a voki tokiba lenyomva a felső gombot. - Jackson mész elöl vagy menjek én? - kérdeztem. - Megyek én. Szólj, hogyha elfáradtál, vagy ha baj van, akkor megállunk valahol. - hangzott a válasz. - Értettem. - mondtam és visszaraktam a helyére a voki tokit. Beindítottam a motort és elindultunk végre valahára.

- Jackson megállunk egy kicsit pihenni - szóltam bele a voki tokiba 3 óra elteltével és leparkoltam egy erdő mellett. Szerencsétlenségemre pont pár darab "rablóba" ütköztünk.

- Maradjatok a kocsiban és legyetek csendben. Ezt el kell intéznem. - mondtam és a zsebkésemért nyúltam nem akartam ölni csak fenyegetőzni, mivel én sem vagyok gyilkos csak katona. Mikor kiszálltam éppen törték volna fel a terepjáró csomagterét. Mikor megláttak páran elszaladtak, de egy mindenképpen ki akart iktatni, hogy vinni tudja, amit tud. Csak egy kés volt nála. Könnyű. Mintha egy óvodásnak adnák a feladatot. Aha. Hittem én. Egy óvatlan pillanatban sikeresen bele vágott a kezembe Nem törődve a már eléggé vérző sebemmel kigáncsoltam majd vállba szúrtam. Ő, pedig mint egy kicsi lány elfutott. Gond letudva. A karom csakúgy sajgott a vágás nyomán. A kabátom újját már rendesen át áztatta a vér.

- Kijöhettek csak rablók voltak. - kiáltottam a kocsihoz a tanoncoknak, miközben kezemet a vérző sebemre raktam.

- Jól vagy? – kérdezte a reggeli balett patkány.

 - Csak egy kis vágás semmi komoly. - vettem le a dzsekit s letépve belőle egy darabot a seb fölé kötöttem, hogy elállítsam a vérzést. - elég szépen megvágott az a kis mocsok. - nevettem fel keserűen. Hogy hagyhattam, hogy megvágjon? Miért nem figyeltem? Az ezredes ki fog nyírni, ha megtudja mekkorát bénáztam.

- Ide tudná, kérem hozni a táskámból a vizet?- kérdeztem a sráctól. Válasz nélkül megfordult és elindult a terepjáróhoz, majd kis vártatva végre meg óhajtott jelenni. Mi tartott neki ennyi ideig? Pedig csak a vizemért küldtem, hogy ki tudjam tisztítani a sebemet.

- Tessék, kislány. – adta oda fél oldalas mosollyal a képén.

- Köszönöm. - mondtam majd bevizeztem egy, még nem véres, textil darabot majd bevizeztem és megtisztítottam a vágást amennyire csak lehet ilyen körülmények között.

- Aki akar, egyen igyon, beszélgessen, van rá 10 percük. – harsogtam.

- Akkor én beszélgethetek veled? – kérdezte mosolyogva.

- Mit akarsz tudni?- fordultam felé és leültem az egyik farönkre.

- Ha valamilyen idétlen csajozós dumával akarsz jönni máris, mehetsz el, mert nem vagyok ezekre vevő. – tettem hozzá.

- Csak... – kezdte majd kis gondolkozás után feltette a kérdést is. Itt mindenki ennyit gondolkozik, a válaszokon vagy mi van?

- Milyen a táborban? – kíváncsiskodott.

- Hát. a kaja ehető, de egy idő után hozzá fogsz szólni. kemények a szabályok. az ezredestől meg fogsz süketülni. Az edzések kemények főleg hogy én vagyok az egyetlen lány a táborban a takarítókon és a konyhásokon kívül így ugyan azt kell csinálnom, mint a srácoknak. - mondtam. Legalább tudnám, hogy miért érdekli őket. Ha ott lesznek, úgyis megtudják.

- Akkor szerinted – mutatott magára – Túl élném?

- Esélyed sincs. ahogy a többieknek sincs. Én ebben a közegben nőttem fel és így is vannak napok, amikor inkább fejbe lőném magamat. esélyetek sincs. - ráztam fejemet lehajtva.

- Kösz a pozitív gondolatokat. - nyersen felröhögött és közelebb lépett hozzám.

- Te kérdezted nem fogok kertelni. Inkább halld a kő kemény igazságot, mint hogy hitegesselek hiú ábrándokban - rántottam vállat, de bár ne tettem volna, mert sikeresen a még mindig enyhén vérző kezemet rántottam meg. Ügyes vagy Brooklyn. Gratulálok.

- Juj, biztos jól vagy? – kérdezte s vállamtól egészen csuklómig végig simított kezemen érintése nyomán, mintha áram ütött volna meg, furcsa bizsergés járta át a testem.

- Jól vagyok - löktem el a kezet. Engem ne simogasson semmilyen idegen, főleg hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem pusztán az érintésével.

- Nyugi, kislány, varázsérintésem van. – tartotta fel kezeit védekezően majd leeresztve lustán elvigyorodott.

- Most komolyan ezt melyik hülye liba hiszi el? Ennyi erővel en vagyok Anglia királynője - mosolyodtam el.

- Tetszik a mosolyod. – kacsintott rám, majd visszaindult a kocsihoz.

- Csak a mosolyodért mondtam azt, amit. Tudod szívdöglesztő. – vigyorgott rám visszafordulva.

- Bunkó - forgattam meg szemem mosolyogva.

- Letelt a szünet, aki nem jön, itt marad! - kiabáltam es beültem a vezető ülésbe. Kezem még mindig sajgott, de legalább a vérzés elmúlt. Az égbolton nyugovóra készült térni a nap, de a távolban már látszott a táborunk vörös tégla falai. Otthon édes otthon.

- Ide jöttünk? – kérdezte az a szőke lány. Már megint ő az, aki megszegi a kibaszott egyszerű szabályaim kezd elegem lenni belőle.

- Megmondtam, hogy nem beszélünk az út alatt. - szóltam a szőke lányra erélyesen miközben leparkoltam, majd kivéve a cuccaimat kiszálltam a járműből. Az ezredes és Jackson már ott vártak minket. Na most vagyok nagy bajban. - Elnézést uram a késésért volt egy kisebb probléma, de megoldottam. - szalutáltam kihúzott háttal, mikor az ezredes elé léptem.

- Megvágtak, az kis probléma? – morogta mély rekedtes hangján a fülembe a balett patkány. Még a hideg is kirázott tőle. A nevét sem tudom, sőt nem is akarom. Már az első perctől fogva tudtam, hogy vele bajok lesznek. Az egész bagázs viszolygást kelt bennem. Undorodom az összes pálcika platina szőke üres agyú balett ribancoktól, és hozzájuk még társulnak a kis ficsúrjaik, akik nevezhetőek inkább kislányoknak, mintsem férfiaknak vagy esetleg fiúknak.

- Üdvözlöm uram, köszönjük a pár hónapos befogadást! – nyújtotta felé kedvesen a kezét Mrs. White.

- Itt ez kis problémának számít. - suttogtam vissza mikor az ezredes nem engem figyelt. – Uram, ha nem bánja mindenkinek megmutatom a szállás helyét, körbe vezetem őket a táborban és elmondom nekik a szabályokat! - mondtam miközben szalutáltam örülhetek, ha ennyivel megúszom a büntetést, mert késtem s mert hibáztam a rabló támadásnál.

- Uram, Mr... - kezdte Mrs. White a szóváltást.

- Collins - mondta komoran az ezredes.

- Mr. Collins... valahol tudnánk négyszemközt beszélni? - kérdezte Mrs. White miközben a kezével gesztikulált, hogy ezek miért nem tudnak meglenni egyhelyben.

- Jöjjön az irodámba. – mondta Collins majd elindult utána pedig Mrs. White.

 - Fogják a csomagjaikat és kövessenek!- kiabáltam ismételten. Mikor mindenki elóhajtott készülni elindultam az épületbe át a B szárnyon egészen a C-ig majd megálltam a folyosó közepénél az egyik szobánál.

- Ez itt a lányok háló kerülete. Elsődleges szabály nincs, a fiúknál alvás magyarul nem tehetitek be a lábatokat a fiúk szobájába és ez a másik nemre is vonatkozik. rendezkedjenek be pontban 9kor vacsora. - mondtam faarccal majd vissza fele indultam.

 - A fiúk kövessenek. - mondtam és elvezettem őket a másik szárnyba, ahol az én háló kerületem is volt, azaz a B épületben. A fiúk engedelmesen követtek közben valamin nagyon nevettek nem szenteltem nekik különösebb figyelmet.

- Ez itt a ti szobátok. Az ezredes és a százados szobája a folyosó végén balra. Az én szobám a tietekkel szemben van, ha valami gond van, szóljatok. - fordultam feléjük, mikor megálltam a szobáknál a B épület folyosóján az utolsó két szobánál.

- Értettük őrnagy. - szalutált és rikkantott az egyik ficsúr, mire mindenki röhögött. Csak én és a balett patkány nem.

- Ugye tudod h kurvára nem vagy vicces?- húztam fel egyik szemöldököm. - Költözzenek be. Pontban 9 kor vacsora, aki egy percet is késik, éhen marad. Érthető? - kérdeztem s bedobtam a hátizsákomat a szobámba es a fegyveremet pedig leraktam a fal mellé, miközben beszéltem.

- Aha. – morogta a barna hajú srác. És mikor felnézett találkozott a pillantásunk. Azok a zöld szemek, mint a smaragd, gyönyörű volt. Gyorsan elkapta rólam a tekintetét.

- Ha minden érthető, akkor indulhatnak. Én sem érek rá egész nap főleg, hogy még edzésem is van. - mondtam és elindultam a szobámba, mikor feleszméltem a kábulatból. Mikor elmentek bementem a szobámba Átöltöztem s a kezemet normálisan bekötöttem s lefertőtlenítettem. Felvettem egy sport melltartót majd egy ugyan olyan terepmintás nadrágot, mint, ami volt rajtam egész nap. Kimentem az udvarra az akadály pályához ahol már az őrmester várt, hogy felügyelje, amint végre hajtom a feladataimat, amit büntetésből kaptam. Közben természetesen eleredt az eső, de nekem akkor is folytatnom kellet. Ötven kör futás, százötven fekvő támasz s ugyan ennyi felülés, majd az akadály pálya. Falmászás, kötélmászás, szöges drót alatt mászás, ami nem is lett volna kihívás, ha nem a ragadós sárban kellet volna csinálnom, s ezt a pályát kellet megcsinálnom harmincszor. A végére már tiszta sár és víz voltam. Gyönyörűen festhettem ki. Persze, miért is ne így kellet össze futnom a balett patkánnyal. 

- Huh, kislány, most te nézel ki úgy, mint egy patkány. – nevetett fel mikor meglátott. Egyre jobb.

- Nagyon nem vagy vicces. - fontam össze karjaim mellkasom előtt.

- Durva a kiképzés? – intett fejével a pálya felé.

- Áh. nem volt annyira brutál csak esőben csúszik a kötél is és a fal is plusz minden saras - néztem a tengerkék szempárba.

- Ijj. – húzta el száját. - - Akkor mi, szegény, balett patkányok nem fogjuk bírnia strapát? – kérdezte.

- Nem nem fogjátok. Jól szórakozol rajtam amúgy? - kérdeztem majd egy ötlettől vezérelve össze saraztam majd nevetve hátrébb álltam tőle.

- Jujj, ez csúnya húzás volt. – húzta össze szemét, de szája sarka mosolyra húzódott.

- Akkor, tudod mit? Egyvalamivel kiengesztelhetsz. – kacsintott rám.

- És mi lenne az? - kérdeztem kiöltve rá a nyelvem.

- Ez. – vette le izom pólóját s a földre dobta szemem egyből meg akadt kidolgozz felső testén. Próbáltam nem bámulni, de nehéz volt nem arra figyelni.

- Csak azt ne mond, hogy nekem is le kéne vennem az enyémet - nyűglődtem nevetve.

- Nem, nem kell. - kacsintott rám. Ennek most tikkel a szeme vagy minek kacsingat ennyit?

- Az alkum egy futás, és – mutatott a földön fekvő anyagra - Tiszta sár lett így el kell fogadnod. Fussunk egy versenyt.

- Jó legyen es mi a tét? - kérdeztem mosolyogva miközben kimentünk a pályára a meg mindig zuhogó esőben. Imádtam a versenyeket. Ha lehetne így mondani, akkor a verseny volt a drogom. Imádtam. Mindig nyertem, mert apait, anyait bele adtam.

- Na, akkor. A tét, ha én nyerek, kapok egy csókot. Ha te. –adta át a szót.

- Akkor nem hívsz többet kislánynak és békén hagysz - szegtem fel dacosan a fejem. Nem fogok veszíteni. Nincs annyi pénz, hogy megcsókoljam.

- Ijj.... ezt nem ígérhetem meg. – nézett rám szomorkásan. Azok a kék szemek. Várjunk csak. Miket gondolok én?! Gyerünk, Brooklyn verd ki a fejedből és koncentrálj a versenyre. Nem veszíthetsz.

- Akkor visszalépsz a versenytől? - kérdeztem nevetve mikor oda értünk a pályához.

- Soha. – mosolygott fél oldalasan.

- Akkor. Felkészülni vigyázz rajt - kiáltottam nevetve s futni kezdtem sokáig tartottam az előnyöm, de hamar kifáradtam az edzésemnek hála így az utolsó percekben beelőzött így sikeresen vesztettem. Szuper. Életemben először veszítettem. Ez nem az én napom. Nagyon nem.

- Na, kislány? – nevetett fel jóízűen. Hogy nem kapná be. Ez így nem volt fair. - Most már nem hívsz többé nyápicnak? – nevetett tovább. Hogy nem hervadna le a pofádról az az önelégült vigyor.

- Azért ne bízd el magad. Nem volt tisztességes hisz engem most fárasztottak le egy pár órán keresztül. De állom a szavam, mert meg ígértem - lihegtem leülve a vizes talajra hisz iszonyatosan elfáradtam. Nem akartam a csókot, de ha egyszer megígértem muszáj volt teljesítenem.

- Hmm. – ült le mellém a sárba. - Ez így nem jó. - csóválta a fejét. Nem értettem. Mi nem lenne jó? Hát most nyert inkább örülnie kellene és az orrom alá dörgölni.

Mi? - kérdeztem még mindig kicsit zihálva. Nagyon fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy miért nem örül.

- Te nem olvadsz el tőlem. Másik csajok meg igen. – most komolyan az a baja, hogy nem olvadok a lába elé? Hát ez nem normális az már biztos.

- És ezzel mi a probléma? Ez csak egy csók semmi több. - néztem szemébe es föl ültem így csak par mini méter választotta el ajkainkat egymástól. Orrom csiklandozta a kicsit édeskés illata.

- De – vörösödött el. - Nem úgy akarom ezt megélni, hogy este majd ezt fogom mesélni a srácoknak, hogy nekem sikerült először a legközelebb vinni az... – fogta be gyorsan a száját s közelebb hajolt hozzám. Mit akarhatott mondani? Mihez vitt legközelebb mit? És miért akarja elmondani a többieknek ezt a kis fogadásunkat? Nagyon nem értem ezt a srácot.

- Mit mesélnél a srácoknak? Es mihez vinnél mit először közelebb? - kérdeztem, de nem húzódtam el helyette en is közelebb hajoltam hozza. Mi a fenét művelek én? Brooklyn állj már le! Ezt nem szabad ezt te is jól tudod! Meg ne merd csókolni!

- Én.. – kezdte, de a mondat befejezése helyett ajkaimra tapadt. Vizes hajába túrva viszonoztam csókját. Tudtam, hogy őrültséget teszek, de nem bírtam ellenállni a puha édes ajkainak. És meg is ígértem, abban nincs semmi rossz, ha élvezem is. Ó dehogyisnem baj, ha élvezem. Ebből orra esés lesz, érzem. Ajkai szétfeszítették enyéimet, majd keze hátamra siklott. Közelebb húzott magához így vizes felső testünk egymáshoz tapadt. Nyakamra vezette egyik kezét ezzel megszüntetve közöttünk azt a minimális helyet is. Kezeimet tarkójára csúsztattam nem bírtam betelni a csókjával, többet és többet akartam, de egyszer csak eltolt magától. Nem értettem. Rosszul csókolnék? Nem élvezte volna az egészet?

- Akkor ennyi is a díjam. – mosolyodott el kelletlenül.

- Gyere. – mosolygott majd felállt.

- Nem élvezted. Hogy is gondolhattam volna. Bocs hogy kellemetlenséget okoztam. Biztos félre értettem valamit. - álltam fel én is kicsit idegesen. Szarul esett. Nem tagadom. Azt kívántam bárcsak meg se csókolt volna.

- Nem az hogy nem élveztem. – túrt idegesen a hajába. - Élveztem. Baromi jól csókolsz. Csak gondoltam ennyi volt a díjam. – Hazudik.

- Legalább jól hazudnál. Kitálalom, másik csaj van a dologban?- kérdeztem, mert valahol sejtettem. Mindig más lány van a dologban. Meg értem. Ők szebbek. Ők nőiesebbek. Ők vékonyabbak. Ők kedvesebbek, magasabbak, kecsesebbek. Jobbak. Hallgatott. Nem szólt egy szót sem.

- Ezt igennek veszem. Sok sikert hozza meg kaptad a díjad balett patkány. Jó ejt-mondtam majd visszaindultam a szobámba, hogy veszíthettem el ilyen könnyen a fejem, tudtam nagyon jól, hogy ő sem másabb, mint a többi. Nem is kellet volna bele mennem ebbe az egészbe hisz megint csak én érzem magamat rosszul. Mindig én húzom a rövidebbet. Ezt megtanulhattam volna már. Bementem a szobámba, elővettem a háló ruhámat, ami a bátyám egyik szürke pólójából állt és egy bugyiból. Elővettem a törölközőmet és a pipere cuccaimat. Elindultam a közös fürdő felé, hisz már későre járt. Még volt egy órám a vacsoráig. Beálltam a zuhany alá s hagytam, hogy a meleg víz lemossa rólam a sarat és az izzadságot. Miután megmosakodtam a kedvenc szappanommal és megmostam rövid barna hajam át öltöztem majd a mocskos ruháimat beraktam a többiek szennyesei közé. Közös helyre gyűjtjük, majd a takarítók kimossák. Visszaindultam a szobámba s felvettem még egy cicanadrágot, hisz szimplán egy pólóban és bugyiban nem mutatkozhatok vacsoránál. Illetlenség lenne. Az utamat az ebédlőbe vettem ahol már páran ott voltak. Elvettem egy tálcát, majd sorba álltam az ételért. Rizs és valami ragu. Mint mindig. Miután megkaptam az adagomat leültem bátyám és haverjai mellé s néma csöndben elfogyasztottam a vacsorámat. Kivittem a tálcát és a mosatlant a helyére és visszaindultam a szobámba. Befeküdtem az ágyamba és vártam, hogy elnyomjon az álom.

* Hai Kadétok ^^ 
Megérkeztem az első résszel, sikeresen nekem jutott a megtiszteltetés, hogy elkezdjem az egész történetet. Remélem tetszett nektek, ha igen hagyjatok nyomot, esetleg kövessétek a blogot, ha sikerült megfognom titeket. Mint minden első rész ez is egy kicsit lapos lett, de azt meg ígérhetem, hogy a többi ezerszer izgalmasabb lesz.
Midori ezredes lelép ^^ *